Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Miért kell a kovásznai szívkórház pácienseinek turistaadót fizetniük?

Miért kell a kovásznai szívkórház pácienseinek turistaadót fizetniük? Kovászna megye

Kovászna fürdővárosban tizennegyedik éve van érvényben a turisták számára kiszabott illeték, az úgynevezett turistaadó, melynek kifizetése alól nem képeznek kivételt a Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház páciensei sem. A miértről Gyerő József polgármestert kérdeztük, aki azt is elmondta lapunknak, hogy a helyi önkormányzatot sokan beperelték már a turistaadó miatt.

Hirdetés
Hirdetés

„Van olyan turista is, aki egyrészt elvárja, hogy az üdülőtelepülésen virágos terek és parkok, megfelelő ülőalkalmatosságok, sétányok, megfelelő közvilágítás, általában gondozott település és lehetőleg mindenféle rendezvények álljanak rendelkezésére, tudja borvízzel megtölteni a palackját a kiépített borvízkútnál, ám lehetőleg úgy, hogy ő ezekért a szolgáltatásokértért ne fizessen semmit” – jegyezte meg Gyerő József polgármester. Hozzátette, az üdülőtelepülések zömével ellentétben Kovásznán ingyen parkolhatnak a turisták. Az említettek ellenértékeként a 2009/145-ös tanácshatározat értelmében a turistáknak vendégéjszakánként jelenleg 3 lejt kóstáló turistaadót kell fizetniük.

Turisták, nem akut betegek

Hangsúlyozta, a rendelet nem vonatkozik az akut betegekre. „A tündérvölgyi Benedek Géza-szívkórház egy rehabilitációs intézmény, ahol nem akut betegeket kezelnek. Az említett illetéket nem fizeti az a beteg, aki például a szívkórház külegységeként szolgáló Kovászna Városi Kórházban részesül ellátásban” – szögezte le. Hozzátette, a szívkórházba érkezett személyek ugyanabban a kezelésben részesülnek, mint a település szállodáiban működő gyógykezelő-központokban kezelt személyek. „Közülük is sokan az országos nyugdíjpénztár által finanszírozott jegyekkel érkeznek, tehát nekük sincs több pénzük, mint az egészségügyi biztosító által a szívkórházba érkező betegeknek, és ők is fizetik az illetéket. A mi szemszögünkből azok, akik a rehabilitáló szívkórházba érkeznek, ugyanolyan gyógykezelésre érkező turisták, mint például a Kovászna Szállóba érkező, az ottani gyógykezelő központ szolgáltatásait igénybe vevő személyek, akik a város nyújtotta szolgáltatásokat egyformán igénylik és élvezik” – érvelt.

Hozzátette, a rehabilitációs kezelésnek része az aeroterápia is, ami azt jelenti, hogy a szívkórház pácienseinek sétálniuk kell a negatív ionokban gazdag levegőn. „A sétányt számukra is ki kell építenünk, padokat is ki kell helyezni, a borvízkutat számukra is hozzáférhetővé kell tenni” – hangsúlyozta.

Megjegyezte, a felsoroltak mellett a tourinfo-központot is a turistákért működtetik, mindezt pedig valamiből ki kell fizetniük és nem lenne helyénvaló, ha ezzel a helyi adófizetőket terhelnénk.

A turistaforgalom hátulütője

Megjegyezte, bár örülnek, hogy sokan üdülnek a fürdővárosban, a turistaforgalomnak nyilvánvaló pozitív hozadéka mellett hátulütője is van.

„A turista szemetel, eldobja a csipszes csomagolást, a banánhéjat és így tovább. Ismeretes, hogy egy uniós jogszabály értelmében korlátozva van településenként a szemétlerakóba kerülő hulladék mennyisége, magyarán csökkenteni kell a begyűjtött háztartási hulladékot, ellenkező esetben bírságot kell fizetnünk a Környezetvédelmi Alap kasszájába. Ezt a kitűzött célt mi a nyári hónapokban, amikor Kovásznán nagyon sok turista tartózkodik, nem tudjuk elérni, és valamiből a bírságot is ki kell fizetni” – hangsúlyozta.

Beperelték az önkormányzatot

Az elöljáró megjegyezte, sokan be is perelték a helyi önkormányzatot a szívkórház páciensei közül. „Többször bepereltek minket, ám minden pert megnyertünk, az illeték érvényben van. Egyébként hasonló illeték van érvényben több romániai turisztikai településen, de például Slănic Moldován 5 lejt kóstál egy vendégéjszaka utáni illeték. Szerintem nincs, amiét elégedetlenkedjenek, hiszen, amennyiben üdülői környezetet, üdülőtelepülési szolgáltatásokat igényelnek, nem várhatják el, hogy a kovásznai adófizetők pénzéből biztosítsuk azokat számukra” – összegzett.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások