Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvan a kézdivásárhelyi RMDSZ tanácsosjelölti listája

Megvan a kézdivásárhelyi RMDSZ tanácsosjelölti listája Kovászna megye

Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének választmánya csütörtök este ülésezett, hogy megszavazza a szervezet polgármesterjelöltjét és tanácsosjelölt-listáját a június 9-i helyhatósági választásokra. A huszonkét jelölt több mint fele újoncként méretkezik meg.

Hirdetés
Hirdetés

Dávid Sándor, a helyi szervezet elnöke felvezetőjében elmondta, polgármesterjelöltjüknek, Bokor Tibor jelenlegi városvezetőnek eddig 2260 aláírást sikerült összegyűjteniük, ami még gyarapodhat. Megjegyezte azt is, hogy az elöljáró négy évvel ezelőtt 1700 támogatói aláírással vágott neki a választásnak, amit végül több mint 3500 szavazatot megszerezve nyert meg.

Ezt követően Bokor Tibor tartott beszámolót, tételesen ismertetve, hogy a négy évvel ezelőtti programjából mit sikerült megvalósítani és mit nem, illetve mivel tudták még időközben kibővíteni.

Fotó: Kocsis Károly

Az egy híján negyventagú választmány ezen ismeretek birtokában bólintott rá egyöntetűen a polgármester negyedszeri indulására, és szavazta meg az előterjesztett tanácsosjelölti névsort. Ez a következőképpen néz ki:

1. Bokor Tibor
2. Dr. Szilveszter Szabolcs
3. Dávid Sándor
4. Domokos-Fejér Melinda
5. Vargyasi Hunor
6. Kiss Levente Csaba
7. Voloncs Mária
8. Dr. Szász Szabolcs
9. Szigethy Kálmán
10. Papp Gyöngyike
11.  Kicsid Laura
12.  Lőrincz József
13. Oláh István
14. Biszak László
15. Dr. Farkas Hunor Pál
16. Debreczi Loránd
17. Dr. Gáspár Zsolt
18. Mojzi Árpád
19. Szőke Zsolt
20. Dr. Bara-Gál Beáta
21. Fejér Áron
22. Bartók Előd Huba

A mostani, 17 fős helyi tanács 13 tagú RMDSZ-frakciójához képest tizenkét új nevet találunk a listán. Más párt helyi szervezete még nem tett közzé tanácsosjelölt-neveket, a románpárt-koalíciót összehozó Constantin Pătru vállalkozó korábban a listájuk első három nevét árulta el: ez ő maga, dr. Muntean Flavius és Imre József.

Fotó: Kocsis Károly

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 12., 8:51
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Udvarhelyen 5ooo ember döntötte el kik és milyen sorrendben legyenek helyi tanácsosok. Itt érthető miért nem akarják, hogy az emberek beleszóljanak és egy szűk klikk dönti ezt el.

  • User
    Dátum: 2024. április 15., 22:56
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Vajon nekem így 30 évesen, mi esélyem lenne meg pályázni egy polgármesteri „tisztséget”?!
    Igaz a hátteremben nincsen senki olyan támogató akikkel ezt véghez tudnám vinni. Nem vagyok vagyonos egyáltalán. Nem vagyok egy párt tagja sem.
    Nem rendelkezek olyan anyagi hátterrel ami egy ilyen le bonyolításához szükséges lenne.
    Valahogy úgy vagyok, mint egy székely legény aki szeretne valamit tenni is az életbe, de nincs lehetősége ilyesmire.
    Le lehet szólni ezért amit írtam, lehet kötekedni is.