Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Megrohamozták” a színházat

„Megrohamozták” a színházat Kovászna megye

A Sepsiszentgyörgyön zajló december elsejei ünnep szervezői idén kényszer-újdonságokkal rukkoltak elő, és ha a kora esti órákig úgy nézett ki, hogy ezúttal elmarad az ilyenkor buszokkal iderángatott „hazafiak” hőzöngése, végül mégis trikolórokkal rohamozták meg a színház épületét egyesek, akik az éppen kezdődő kerülő ősbemutatót akarták szabotálni.

 

A sietős zenekar

Az eddigi évekhez képest idén igencsak korán, már fél kilenckor megkezdődött a centenáriumi – a központi ortodox templomtól rajtoló, és a Mihai Viteazul téren véget érő – felvonulás.

Több résztvevő a hidegre (mínusz 12 Celsius-fokra) való tekintettel megkérdőjelezte, hogy jó ötlet volt-e ilyen korai órákra tenni a zászlós masírozást, ám amint az utólag kiderült, ez nem volt véletlenszerű. Háromszéken ugyanis nem tevékenykedik román fúvószenekar, így a csíkszeredai katonai zenekart „kérték kölcsön” a szervezők: a korai óra pedig azzal magyarázható, hogy a csíkszeredai egyenruhás muzsikusok csak reggel tudták vállalni a részvételt, hiszen később már Csíkszeredában kellett bizonyítsanak.

Ezzel magyarázható az is, hogy végül nem várták meg, amíg megérkezik a térre az ortodox templom elől elinduló, zászlókat lobogtató, a városközpontban többnyire csöndben felvonuló pár száz helybéli ünneplő, hanem időnap előtt rázendítettek a román himnuszra. A felvonulók csupán az ortodox lelkész áldására, és Sebastian Cucu prefektus rövid beszédére érkeztek meg Mihai Viteazul szobra elé.

Az ünnepségre ezúttal nem érkeztek más megyékből buszokkal ideszállított „hősök”, az Új Jobboldal szélsőséges nacionalista párt is távolmaradt, így nacionalista hőzöngés-mentesre sikeredett a felvonulás, az egyórás ünnepség, amely koszorúzással, katonai felvonulással, repülőbemutatóval ért véget.

Hirdetés
Hirdetés

Sajnos, nem maradt el a botránykeltés

Este viszont brassói rendszámtáblájú buszokkal érkező, elmondásuk szerint aznap Székelyudvarhelyen „ünneplő”, népviseletbe öltözött emberek lepték el a helyi Andrei Mureșanu színház előcsarnokát, és miután már nem kaptak jegyeket az éppen kezdődő bemutatóra, hazafias dalokat kezdtek el énekelni, miközben zászlókat lengettek.

Hamar kiderült, hogy ezek a személyek többnyire a Calea Neamului (a nemzet útja) nevű egyesület tagjai, szimpatizánsai voltak, és kimondottan tiltakozni érkeztek, ugyanis – annak ellenére, hogy azt sem tudták miről szól – azt kifogásolták, hogy Székely Csaba Nem kimondottan 1918 című drámáját (Cristian Ban rendezésében) mutatja be a helyi román társulat a centenáriumon. Véleményük szerint a művészek a bemutatóval gúnyt űznek a román nemzeti ünnepből, besározzák, csorbítják ennek jelentőségét.

Hirdetés
Hirdetés

Anna Maria Popa, a TAM színház igazgatónője illetlennek és alkalmatlannak tartotta a „látogatást”, kifejtve, hogy a tüntetők azt sem tudják, miről szól a darab, mégis ellenzik, továbbá hangsúlyozta, hogy a centenárium alkalmával aznap számos más eseményre, könyvbemutatóra került sor a rendezésükben, de sajnos ezekre senki nem jött el a most tüntetők közül. A tüntető csődület végül az időközben riasztott hatóságok felszólítására távozott.

Az incidens kapcsán érdemes megjegyezni, hogy korábban a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă blogger több ízben támadta, felháborítónak tartotta a szóban forgó előadást, azt kifogásolva, hogy magyar a drámaíró, illetve a színházi plakát Magyarország zászlóját is tartalmazza. Egyik korábbi írásában büszkén számolt be arról, hogy – habár a centenárium keretén belül jött létre, a darabot a Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztérium is támogatta –, a darab végül nem került fel az évforduló hivatalos, a Kovászna megyei prefektúra ünnepségei közé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 3., 19:39
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Azok a Bolgárszegi genyák nem tudtak otthon Brassóban hazafiaskodni,a hozzájuk hasonlóak rombolták le annak idején az ÁRPÁD szobrot a Cenkről .Müveletlen tahók!!!

  • User
    Dátum: 2018. december 3., 22:55
    ÉRTÉKELÉS: 4

    nem az a liliputi szervezte a tavaly a kezdivasárhelyi fötéri vonulásikat, ? minden kézdivásárhelyi nagyon is emlékszik, mikor a drágaság zsandárm férje pár éve hullarészegen a nemzeti ünnepik után az akkori rozsa vendéglő elött három autot tett totálkárosá …..vagy nem? esetleg meg sem történt? akkoriban irták a lapok, most már az archivumban sem találhato………..