Felhívás!

Megalapozott remények

Megalapozott remények Kovászna megye

Elfogadták a Kovászna megyei tanács tegnapi közgyűlésén a víz- és csatornarendszer bővítését szolgáló aktualizált mestertervet, valamint a megye hulladékgazdálkodási tervét is.

Jelenleg a megye településeinek 50–55 %-ában van vezetékes ivóvíz, illetve szennyvízelvezetés, 2030-ra ezeket az arányokat jelentősen megnövelni készül a megyei tanács, amely fokozatosan, több szakaszban bővíti azon települések listáját, ahol uniós pályázatból fejlesztené az infrastruktúrát. Így az ivóvízellátás a háromszéki helységek 95%-ában, míg a csatornarendszer 75%-ban lesz bevezetve, jelenleg 5 város és 22 községközpont, valamint további 22 helység szerepel a tervben.

Ami az elfogadott hulladékgazdálkodási tervet illeti, annak korábbi változata már 2013-ban lejárt, az új pedig azért született meg ilyen nehezen és nagy kihagyás után, mivel a váltakozó kormányok között elhányódott, nagyon megkésett az országos terv elkészítése. Annak elkészülte után tavaly jelent meg az a módszertan, mely szerint minden megyének meg kell alkotnia a maga tervét, amelynek alapján működik a rendszer a következő öt évben.

Mint azt Ambrus József, az ADI-SIMD Hulladékgazdálkodási Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a következő évek legfőbb beruházása Kovászna megyében egy olyan hulladékkezelő állomás megépítése lesz, amely a mechanikai-biológiai lebomlást szolgálja. Mi egyébként jól állunk az unió által megkövetelt célok tekintetében, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kommandó országosan is az élen jár a szelektív hulladékgyűjtést illetően. Más, sokkal nagyobb és fejlettebbnek tekintett megyékben is előfordul, hogy bár megvan az infrastruktúra, kihasználatlanul állnak a hulladék-feldolgozó telepek, mert nem működik a rendszert megalapozó szelektív hulladékgyűjtés.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.