(Még) nem lehet a stadion Szentgyörgyé

Régi vesszőparipája a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz tartozó szentgyörgyi sportbázis városi tulajdonba való átvétele, ami a tegnapi tanácsülésen is napirenden volt. Közeledhettek volna a megvalósuláshoz, de ez mégsem történt meg, mert nem volt meg a vonatkozó tanácshatározat érvényességéhez szükséges kétharmados többség.

Az ifjúsági és Sportminisztérium kérésére a tanács korábban, 2016-ban már megszavazott egy határozattervezetet, amellyel igényelte az egész sportkomplexum – tehát a Szabó Kati sportcsarnok, a stadion, a műfüves pálya és a sportszálló – állami tulajdonból városi tulajdonba átvételét, az idén válaszolt a minisztérium az átiratban, amelyben közölte, hogy csak a sportpályát és a hozzá tartozó épületeket adják át, így a tanács új határozatára van szükség, amely csak ezekre az ingatlanokra vonatkozik.

Az ülésen Antal Árpád pontosított, hogy már nem is ragaszkodna a város a sportcsarnokhoz, hiszen van már saját Sepsi Arénája, közös megegyezés volt, hogy a stadiont kapja meg a város, amibe közel húsz éve az állam semmit nem fektetett be, a Sepsi OSK sportklub és a város viszont jelentős beruházásokat végzett. A továbbiakban is be van ütemezve a focipálya fűtésének megoldása, de ezt csak akkor finanszírozhatja, ha saját tulajdonában van az objektum.

Simának indult az ügy, de kellemetlen meglepetés érte a városvezetést, amikor kiderült, a határozattervezet elbukott, mert egy RMDSZ-es tanácstag hiányzott, az EMNP-t képviselő és a román tanácsosok tartózkodtak vagy ellene szavaztak, nem volt meg a szükséges kétharmados többség.

Hosszas és személyeskedésektől sem mentes vita vette kezdetét. A polgármester felháborodva és értetlenkedve vette tudomásul a helyzetet, hogy ezúttal sem tudnak előrelépni, és magyarázatot kért azoktól, akik miatt meghiúsult a határozat elfogadása, holott ugyanezen személyek korábban támogatták a város igénylését.

A román képviselők arra hivatkoztak, későn voltak informálva, úgy tűnt, nem is értik a procedúrát, etnikai színezetet adnak az ügynek, illetve a lőtér kérdése is felmerült, hasonló felhangokkal. – Mi a rossz ebben a tervezetben? – tette fel a kérdést József Álmos a tartózkodóknak.

Rodica Pârvan elutasította, hogy megindokolja szavazatát, a kollégáknak nincs joguk a számonkérésre, állította. Mint mégis bevallotta, attól fél, hogy ha a megye sportéletét más állam finanszírozza – nyilvánvalóan a magyar kormánytámogatásra gondolt – akkor ez a stadion is annak a tulajdonába kerül. – Kínos és szégyenletes, és elsősorban az Önök szégyene, hogy saját államunk nem képes sem orvosainkat, sem kultúránkat, sem sportéletünket finanszírozni – replikázott a polgármester. Később Rodica Pârvan elárulta, hogy beszélt a Városi Sportklub igazgatójával, Petrica Olteannal, aki ellenezte a tervezetben javasolt tulajdonátruházást, „ami az államé, az maradjon is az övé” címen, mire Antal Árpád rámutatott, a tanácsosnak nem az államot, hanem a közösség érdekeit kellene képviselnie.