Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Medve a város peremén

Amint azt tegnapi lapszámunkban láthatták, medvecsalád kóricál Kézdivásárhely peremén. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
Croitoru Constantin, a helyi rendőrség vezetője megkeresésünkre elmondta, nem tudnak arról, hogy a településen mostanság vagy korábban megfordult volna medve. Ezzel szemben Forró Béla, a céhes városbeli Székely Kutya Klub elnöke azt mondja, az említett vad több mint egy éve a város környékén él. „Tavaly tavasszal többen jelezték, hogy a Kaufland mögötti energiafűz-ültetvényben medve tanyázik. Jómagam nem láttam, csak az ottlétéről árulkodó nyomokat. Aztán körülbelül egy éve átköltözött a Bóta-részre.” Megjegyezte, két hete a Perkő utcában lakó egyik alkalmazottja jelezte, medvét látott. „A Bóta földlábon lévő mezőre kerékpározott, amikor az egyik fa alatt medvebocsot pillantott meg. Nyilván, nem kívánt az anyamedvével találkozni, így visszafordult.”
Forró úgy véli, ez az az egyed, amelyet tavaly ősszel a Vágóhíd utca egyik kukoricásából űztek ki a csendőrök. „Amint említettem, a Bóta környékén telelhetett, ami nem meglepő, hiszen sokan kora tavasszal aratták le a tavaly elültetett törökbúzát, így bőven volt számára eleség. Egyre több vad húzódik le a települések közelébe, Sárfalván egyenesen bejár a faluba.”
Az állatvédő szervezet elnökétől arról érdeklődtünk, mi az eljárás ilyen esetekben? „Amennyiben a medve bejön a településre, a 112-őt kell hívni, és a brassói csendőrség speciális alakulata kiszáll a helyszínre, majd altatólövedékkel elkábítják a vadat, és rezervátumba szállítják, ahogy a Szent Anna-tónál Sanyival is tették. Az más kérdés, hogy amíg 60 kilométerről ideérnek, lehet, a medve már hét határon túl jár”, summázott. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 7., 7:04
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A tegnapelott szemelyesen is lattam ezt a medvet a varos peremen a szentleleki ut melletti mezos reszen,a Katolikus temeto es a Fehermartok kozt de bocsok nem voltak vele.A medve elobb a temeto fele vette az iranyt,aztan mikor meglatott iranyt valtoztatott es a Fehermartok fele vette az iranyt ahol kesobb a dombok mogott eltunt.Elkepeszto,hogy mive lettek az erdok ebben az orszagban ha mar idaig is bejonnek a medvek.Ideje lenne torvenyt valtoztatni az erdoirtasok teren , betiltani a vagast es kotelezni a cegeket es maganszemelyeket akik vagassal foglalkoztak,hogy ultessenek vissza pontosan annyi hektar erdot amennyit ezidaig kivagtak.Ez lenne hosszu tavra a helyes megoldas medve ugyben,no meg az allatok etetese az erdeszetek es vadasztarsasagok altal.Es idelye volna valoban megszamlalni a medveket es realis adatokat,nem pedig irodakban hasbol osszeallitott adatokat kozolni le,a letszamukat illetoen.Aki nem hisz nekem az erdoirtasokkal kapcsolatosan az mozduljon ki a hazbol es turazzon egyet a Veres -viz fele,Felsolemhenytol keresztul az Uz-volgyeig,vagy a Balvanyostol-Bixad-ig.De Kommando es a Buzau megyei telepulesek fele vezeto erdei utakon is tehet egy setat.Katasztrofa,hogy mit tesznek ezek a” saskak” az erdoinkkel.Ha ezt nem allitja meg senki{marmint az erdok irtasat},akkor ne csodalkozzatok,hogy mar Kezdivasarhelyre is bejarnak a medvek.A megoldas a medveproblemara az erdok ujjaultetese es az erdoirtasok azonnali megfekezese.Aki(k) ezt nem igy latja(k) az(ok) csak gyilkolaszni es penzt keresni akarnak a medve boren!