Felhívás!

Máris ég a ház

Máris ég a ház Kovászna megye

Még el sem kezdték igazából a munkát, és máris „lángokban a ház” – jelentette ki Könczei Csaba. A decemberi választásokon parlamenti képviselői helyet nyert agrárszakember szerint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium olyan rendelettervezetet nyújtott be, amely rendkívül hátrányos helyzetbe hozza az egyszerű gazdaembert, s amelynek az életbelépését mindenképpen meg kell akadályozni.

A rendelet két csoportra osztja a sertéstenyésztőket: kisgazdákra és sertéshizlaldákra. Ez önmagában még nem is volna gond, de a vonalat ott húzza meg, hogy a kisgazdának mindössze öt disznó tartását engedélyezi, s az sem lehet akármilyen.

– A legnagyobb baj az, hogy ez az öt disznó kizárólag hízó sertés lehet, tehát a gazda semmilyen körülmények között nem tarthat kocát, nem malacoztathat, mindent csak a saját fogyasztását szolgálhatja, semmit nem adhat el, a malacot pedig kizárólag engedéllyel rendelkező sertésfarmról szerezheti be, ami jó eséllyel a disznóhús drágulásához vezet – foglalta össze a lényeget a képviselő.
Könczei szerint ezzel nem „csak” az a baj, hogy „mindenféle hagyománnyal szembemegy”, hanem az is, hogy „ellehetetleníti az egyszerű gazda életét”, és egy részüket minden bizonnyal törvénytelen útra „tereli”.

Az ugyanis egyáltalán „nem életszerű”, hogy János bácsi Zalánpatak Felszegről elmenjen, és 25 euró/kilogramm áron megvásárolja a nagyfarmi körülmények között nevelt koca malacát – már ha egyáltalán lesz eladásra. Malacoztatni fog otthon, titkolni fogja az állatlétszámot, és ez ahelyett, hogy hozzájárulna a pestis felszámolásához, csak elő fogja segíteni a kór terjedését.

Az egész ugyanis a sertéspestis felszámolását célozná – magyarázza Könczei.

Ezt a rendeletet még Petre Daia mezőgazdasági miniszter dolgozta ki, amikor országszerte nagymértékben elharapódzott a kór, de még abban a helyzetben sem léptették érvénybe. Azóta a pestist sikerült valamennyire visszaszorítani, de most a miniszter – érthetetlen okból – „valahonnan elővette” a tervezetet.
A képviselő úgy véli: a pestis valóban az ellenőrizetlen malackereskedelemmel terjed a leginkább, de nem az a módszer, hogy „a gazdákkal vitessék el a balhét”.

– Az állatorvosokat kellene valahogy munkára fogni. A sertéspestis felszámolása, az állatok fülszámozása, nyilvántartása, követése az ők felelősségük, nem a gazdáké. Álljanak oda, és tartassák be a jelenleg érvényben lévő törvényeket, mert azok elegendőek, szükségtelen, hogy gazdanyomorító jogszabályokat hozzunk – szögezte le Könczei.

A képviselő úgy véli, „részben a minisztérium hibája”, hogy „belekeveredett” a sertéspestis-ügybe, amely nem az agrártárcára, hanem a kormányfőtitkárság alá rendelt állatorvosi kamara hatáskörébe tartozott volna.

Azt mondja: a Székely Gazdák Egyesülete nevében magyarázatot kér a jogszabály beterjesztésére, amellyel egyébként a parlament mezőgazdasági bizottsága sem ért egyet. Ez a tervezet „elfogadhatatlan”, azon dolgozik, hogy ne léphessen így hatályba – szögezte le a képviselő.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. február 5., 8:03
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Azert van oda kuldve, hogy ne nyafogjon es masokat tegyen oda dolgozni, hanem dolgozon o es amikor valamit sikerult megvalositani akkor irjatok Andris.

  • User
    Dátum: 2021. február 5., 8:38
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Minden héten a hírek Miklós és Könczei képviselő urakról szólnak. Értem én, hogy nagyon meg akarják mutatni, hogy dolgoznak, de inkább az eredményeket mutassák fel. Mert az, hogy magyarázatot kér, az még nem sok. S ha már ennyire próbáljuk mutatni, hogy erőst dolgoznak, értünk, akkor van még tudtommal 2 képviselőnk és egy szenátorunk.. Ők igen igen csendben vannak…

  • User
    Dátum: 2021. február 5., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Jó napot kívánok !

    Tekintettel arra, hogy a cikkben nem egészen pontosak a nyilatkozatok, szeretném azokat korrigálni !

    Idézem a cikk részt :”– Az állatorvosokat kellene valahogy munkára fogni. A sertéspestis felszámolása, az állatok fülszámozása, nyilvántartása, követése az ők felelősségük, nem a gazdáké. Álljanak oda, és tartassák be a jelenleg érvényben lévő törvényeket, mert azok elegendőek, szükségtelen, hogy gazdanyomorító jogszabályokat hozzunk – szögezte le Könczei.”

     A 67/2012 és a 40/2016 os számú Nemzeti Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság rendeletében a következőket írja :
    – a sertés tartó gazdáknak, a malacok megszületése után maximum 60 napon belül kötelességük bejelenteni az állatorvosnál a születést és kérni a malacok fülszámozását
    – Ha a fülszám valamelyik állatból kiesik, maximum 30 napon belül kötelességük bejelenteni az állatorvosnál és kérni fülszám másolatot.

    AZ ÁLLATORVOSNAK EZEK UTÁN KÖTELESSÉGE ELVÉGEZNI A FÜLSZÁMOZÁST !!!Egyébként, ha az állatorvost nem értesíti a gazda, honnan kellene Ő tudja, hogy pl. kinél született malac ???

    AZ ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY IGENIS TUDJA ÉS VÉGZI A FELADATÁT KOVÁSZNA MEGYÉBEN !!!
    Dr. Sikó-Barabási SándorIgazgató-Főállatorvos

  • User
    Dátum: 2021. február 5., 11:18
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Uraim , Romaniaban a miniszterek csak babuk akiket az orszagban letezo gazdag uzletemberek iranyittanak!! Ha pl egy nagy sertestelepet mukodteto influens uzletember megfogja a telefont es felhivja a miniszter urat es kiadja A HAZI ELADATOT hogy marmint holnaptol tiltsatok le a haztaji diszno tartast – azt a miniszter ur rogvest rendelettel szabalyozza igy halalvan meg az uzletember bizalmat! EZ ROMANIA!