Szobrok, de kinek?

Kedves állandóan panaszkodó-nyavalygók, kérlek, hallgassatok meg egy kicsit, engem, már nem fiatalt. Gyerekkoromban, a kenyérboltban háromféle termék létezett: feketekenyér, félbarna és „úri”, fehér vekni. Mi, akárcsak a lakosság jó fele, a feketét fogyasztottuk. Bármiben fogadok, ti le nem nyelnétek azt a savanykás, csomós, keményhéjú, valóban szinte fekete masszát. Nyolcéves koromban tértünk át a félbarnára, vekniről nem is álmodtam, kétszer ettem, vendégségben szendvicsként, történelmi pillanatnak könyveltem el.

1900 körül 11–12 mázsa volt hektáronként a gabona hozama. Traktor, kombájn nélkül harcolta ki a parasztember azt a nyomorúságos termést.

Volt egy ember, Norman Borlaug a neve, norvég bevándorlók fia. Minneapolisban látott tömegverekedést az éhező tömeg és a termésüket védő farmerek között. Igen, Amerikában, nem Kongóban. Akkor megértett két dolgot: az éhség megvadítja az embert, és senki sem lesz kommunista teli hassal. A farmer Borlaug kutató-szakértő lett, a Rothschild Alapítvány jóvoltából Mexikóba ment, megmenteni az éhezőket. Több ezer búzafajta jellegzetességeit megvizsgálva kihozott egy szárazságot és helyi betegségeket bíró fajtát, minek eredményeként Mexikó 1963 után nettó gabonaexportőrré vált. És kutatásainak hála, India és Pakisztán, ahol a malthusiánus nagyokosok tömeges éhhalált jósoltak, 1970 körül önellátók lettek. Borlaug, az úgynevezett zöld forradalom atyja, gyakorlatilag százmilliók életét mentette meg. Fél évszázaddal ezelőtt Béke Nobel-díjat kapott, de hányan hallottak róla? Szobrok nem őrzik emlékét.

Egy Jonathan Swift mondás jut eszembe: „Az az ember, aki két búzakalászt vagy akár csak két szál füvet is tud növeszteni ott, ahol eddig csak egy nőtt ki a földből, nagyobb dicséretet érdemel az emberiségtől, és mérhetetlenül értékesebb szolgálatot tett a hazának, mint a politikusok minden fajzata együttvéve.”

Boldog lehet Sepsiszentgyörgy, hogy (egy-két kivétellel), nem tömeggyilkosoknak, hanem arra érdemes személyiségeknek emelt szobrot: Luther, Kálvin, Dávid Ferenc, Benedek Elek, a szelíd Arany János…