Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már nem divat a műfenyő

Már nem divat a műfenyő Kovászna megye

Míg évekkel ezelőtt többen váltottak műfenyőre igazi fenyőfa helyett, idén a kereslet nagyon visszaesett. Az ökotudatos emberek is inkább más megoldást választanak.

Hirdetés
Hirdetés

Az áruházakban kevesebb műfenyőt kínálnak eladásra, a kereskedők azt mondják, csökkent a kereslet, inkább más, alternatív megoldást választanak azok, akik nem akarnak igazi fát hazavinni.

– Azt gondoljuk, a műfenyő környezetbarát, de ez egyáltalán nem így van. Egy-két alkalom után kidobják, a műanyag pedig évszázadok alatt bomlik le. Ezeket a fenyőket Kínában gyártják, nem tudni, milyen más anyagok vannak még benne, úgyhogy nem környezetkímélő, hanem ártalmas is lehet – mondta Vass László kereskedő.

Antal Tibor környezetmérnök szerint nincs környezetvédelmi szempontból jelentős különbség a műfenyő és a kivágott fenyő között, azaz egyik sem környezetbarát megoldás: a műfenyőt legalább 20-25 évig kellene használni, hogy megérje, de maximum 3-5 évente cserélik, így semmilyen jótékony hatása nincs a természetre. Az igazi fenyőkkel meg az a gond, hogy nálunk nem az erre a célra ültetett, termesztett csemetéket vágják ki. Ugyanakkor egy fenyő legalább tíz évig növekszik, majd tíz nap alatt elpusztul egy szobában – magyarázta a mérnök.

A legjobb megoldás a kertben feldíszíteni a fenyőfát, vagy földlabdás, cserepes növényt választani, de újabban alternatív megoldások is terjednek: kartonból, könyvekből vagy egyszerűen csak füzérekből készül a karácsonyfa.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. december 20., 10:00
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Basszus addig osszák az észt mindenfele…. 1 természetes fenyő 10 évig oxigént termel, majd gyönyörködtet bennünket karácsonykor, utána tűzre kerül és nem a környezetet szennyezi! Közben tudatosan több csemete kerül 1 kivágott fenyő helyébe!