Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már két betörés volt

Már két betörés volt Kovászna megye

Baróti panaszosok szerint nem lehet kijárási tilalomról beszélni mindaddig, míg a város tele van idegen rendszámú, különösen a szomszédos Brassó megyéből érkező autókkal, melyekkel esetenként akár hét személy is érkezik bevásárolni.

Hirdetés
Hirdetés

„Míg a város lakói otthon ülnek, addig másokra, úgy látszik, a törvény nem vonatkozik” – olvasható egy helybéli Facebook-bejegyzésében. A helyzetet súlyosbítja, hogy az illetők nagyrészt olyan romák, akik azelőtt valamely, ma súlyosan fertőzött országban, például Olaszországban vagy Spanyolországban dolgoztak.

Még ennél is súlyosabb az, hogy Baróton éjjeli betörések sorozata kezdődött. Telefonon kaptuk az értesítést, hogy a minap a Víz utcában történt betörés Német Tihamér malmánál, az elmúlt éjjel pedig a Kossuth utcában, Szép Béla portájára hatoltak be ismeretlenek. Az eseteket jelentették a rendőrségen – közölte az egyik károsult fia, akitől lószerszámokat, valamint egy bárányt vittek el a tolvajok.

A panaszosok határozottabb fellépést és ellenőrzést sürgetnek a baróti rendőrségtől, de a városvezetést is kérik, tegyen azért, hogy a helyzet ne váljon ellenőrizhetetlenné, hiszen az esetek összefüggésben lehetnek a külföldről hazatért, nagyrészt roma lakosokkal.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 27., 8:42
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ilyen rendőrökkel és rendőrfőnökkel nem csoda. Fölvettek egy csomó cicababát rendőrnek és kineveztek rendőrfőnöknek egy olyant aki alszik a lábán. A régieknek pedig csak a nyugdíjazáson jár az esze.

  • User
    Dátum: 2020. március 27., 10:26
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mi lesz ha megindulnak a ’tiszta’falvakból meg a szomszédos megyékból tudván azt ,hogy itt nagyon gyenge és kevés a rendőr
    tehát a leggyengébb láncszemet keresik és találják.Nincs más lehetőség csak egy erős polgárőrség kialakítása vagy a katonák jelenléte.Ha már olyan sokat áldoztak a hadseregre legalább most vegyék hasznát.

  • User
    Dátum: 2020. március 27., 14:57
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Köszönjük a sajtó segitségét,e súlyos probléma megoldása érdekében! Minél több emberhez jut el a baróti helyzet,annál jobb,hátha végre valaki teszen is valamit!