Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magyarországi pénz Kommandónak

Magyarországi pénz Kommandónak Kovászna megye

Vasárnap Szent Erzsébet tiszteletére tartottak búcsús szentmisét Kommandón, aminek apropóján az épülő óvoda alapkövét is megáldották a munkálatokat finanszírozó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. képviseletének jelenlétében.

A Kakucs Szilveszter esztelneki ferences szerzetes által celebrált búcsús szentmise után Kocsis Béla kommandói polgármester és az ünneplők jelenlétében megáldották az óvoda alapkövét. Péter Arthur kovásznai plébános elmondta: építésére a Kovásznai Katolikus Egyházközség még tavaly pályázott a BGA keretében, és nyert 70 millió forintot.

Geréb László, a BGA udvarhelyi irodájának vezetője Erdélyi Rudolf BGA-vezérigazgató üzenetét tolmácsolta: „Újabb jele annak, hogy a nemzet szövetei összeforrtak, és a kommandói magyar is érzi, hogy bizton számíthat az anyaországra” – hangzott el. Kiemelték, hogy a BGA feladata a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítése, az összmagyarság kulturális, nyelvi értékei megőrzésének támogatása, illetve a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának segítése.
A rendezvényt a Horn Dávid Általános Iskola diákjainak kulturális fellépése színesítette. A tervek szerint az óvoda már jövőben elkészül. A magasan fekvő településen legutóbb 19 óvodást jegyeztek. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük