Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lovas zarándokok járják körbe Székelyföldet

Lovas zarándokok járják körbe Székelyföldet Kovászna megye

Háromhetes székelyföldi zarándoktúra kezdődött május 26-án Székelyzsomborban, az út folyamán a csíksomlyói búcsúra is ellátogatnak. Mindeközben gyakorlatilag körbelovagolják majdnem az egész Székelyföldet.

Hirdetés
Hirdetés

A biatorbágyi Lovas Betyár Közösség, illetve a Szűz Mária Világ Győzelmes Királynője Lovas Zarándokcsapat tagjai – a túravezető Chemez Farkas, a szervező Ertl Mária, valamint Linczényi Laura, Mayer László, Murányi Sándor Olivér, Ónodi Krisztián, Ónodi Máté, Szabó Zoltán lovasok – vasárnap már meg is érkeztek lovaikkal Székelyzsomborra, a háromhetesre tervezett túra május 26-án, hétfőn kezdődött, amikor is átlovagoltak Lókodra, majd onnan vissza Homoródszentmártonba. Itt 18 órakor szentmisével zárták a napot, akárcsak a zarándoklat többi napját.

Fotó: Lovas Betyár Közösség/Facebook

A miséző papjuk nem más, mint Böjte Csaba ferences szerzetes, aki imigyen vezeti fel az eseményt: „Anyánk, az egyház arra kér a remény szent évében, hogy zarándokoljunk. Egy lovaszarándok-csoporttal, Chemez Farkas vezetésével úgy döntöttünk, hogy Székelyföldet körbezarándokoljuk. Ezer kilométer! Három hét! A jó remény útja! Az útra a számomra oly kedves gyermek, Jézus szobrát is magunkkal visszük. Számomra Krisztus a király, de minden állomáson szeretném megkérdezni a gyerekektől, hogy az ők életükben ki a király, és ha ők is Krisztust választják királyuknak, akkor majd a szentmisében, igeliturgián együtt, ünnepélyesen meg fogjuk koronázni a gyermek Jézus szép szobrát, hisz magunkkal visszük Szent István koronájának kicsinyített másolatát, olyat, amilyen illik a gyermek Jézus fejére. Nagyon örvendenék, ha a jelzett napokon és helyszíneken együtt tudnánk köszönteni megváltó Istenünket.”

Fotó: Lovas Betyár Közösség/Facebook

A zarándoklat során videóriport-sorozatot is készítenek Jövőképek – a magyar feltámadás nyomában címmel. „Népművészeket, művészeket, írókat, lelkészeket és hagyományokban élő embereket szeretnénk megkérdezni arról, hogy „miként lehetne elképzelni Magyarországot a jövőben, őseinkhez és múltunkhoz méltó állapotban, ahogy a szívünk szerint látnánk, és milyen út vezet oda. Amint azt eddig is tettük, lovas zarándoklatunkat felajánljuk Krisztusnak és a mi Égi Édesanyánknak, a Magyarok Nagyasszonyának, hogy segítsenek megoldani a gondokat és bajokat Erdélyben és a csonkahazában” – tájékoztat a néprajzkutatóként, fa-, csont- és szarufaragó művészként is közismert Chemez Farkas. A bejárni tervezett magyar tájegységek közül Székelyföld az első, és nem véletlenül, hiszen amiként Kodály Zoltán is fogalmaz, „ma a székely a legmagyarabb magyar, és a magyar csak úgy lehet újra magyar, ha mennél székelyebbé tud válni.” Egyébként Chemez Farkasék első lovas zarándoklata is Csíksomlyóra vezetett, még 2010-ben.

Fotó: Lovas Betyár Közösség/Facebook

Böjte Csaba testvér, aki május 25-én a csíksomlyói Mária-kert kápolnájában mutatott be szentmisét elhunyt déd- és nagyszüleiért, azt is jelezte, folyamatosan ugyan nem tud a csapattal tartani, de 12 napon át gyalog, biciklivel vagy autóval igen, a ferenceseknek ugyanis nem szabad lovagolniuk. Az út során természetesen a csíksomlyói nyeregbe is felvonulnak a búcsúkor, másnap a csíkszentsimoni pünkösdi királyválasztáson vesznek részt ahhoz, hogy június 9-én, hétfőn már csinódi ökumenikus kápolnánál tegyék tiszteletüket. A Székelyföldet „bekerítő” zarándoklat június 15-én, vasárnap zárul Sepsiszentgyörgyön.

Fotó: Lovas Betyár Közösség/Facebook

Útvonalterv:

  • 1. nap, május 26., hétfő: szentmise 18.00 – Homoródszentmárton
  • 2. nap, május 27., kedd: 18.00, igeliturgia – Agyagfalva
  • 3. nap, május 28., szerda: 18.00, szentmise – Székelyszentkirály
  • 4. nap, május 29., csütörtök: 18.00, szentmise – Erdőszentgyörgy (Bözödújfalu)
  • 5. nap, május 30., péntek, 19.00, szentmise – Nagyteremi
  • 6. nap, május 31., szombat, 18.00, szentmise – Marossárpatak
  • 7. nap, június 1., vasárnap, 12.00, szentmise – Marosvécs
  • 8. nap, június 2., hétfő, 19.00, szentmise – Szováta
  • 9. nap, június 3., kedd – Gyergyóújfalu
  • 10. nap, június 4., szerda – Gyergyóújfalu, pihenőnap
  • 11. nap, június 5., csütörtök – Csíksomlyó
  • 12. nap, június 6., péntek – lovas felvonulás a csíksomlyói nyeregbe
  • 13. nap, június 7., szombat – a csíksomlyói búcsú napja
  • 14. nap, június 8., vasárnap, 13.00 óra, szentmise – Csíkszentsimon, pünkösdi királyválasztás
  • 15. nap, június 9., hétfő, 18.00, szentmise – Csinód
  • 16. nap, június 10., kedd, 18.00, szentmise – Kászonújfalu
  • 17. nap, június 11., szerda 18.00, szentmise – Kézdivásárhely
  • 18, nap, június 12., csütörtök – Kézdivásárhely, pihenő
  • 19. nap, június 13., péntek – Kovászna
  • 20. nap, június 14., szombat – Maksa
  • 21. nap, június 15., vasárnap – Sepsiszentgyörgy

A Szűz Mária Világ Győzelmes Királynője Lovas Zarándokcsapat tagjai 2023-ban a lengyelországi Częstochowából lovagoltak Ferenc pápa budapesti miséjére, 2024-ben a budapesti Szent Anna-rétről indulva ezer kilométert tettek meg lóháton a békéért Boszniába, Međjugorjéig. „A remény zarándokai” mottójú 2025-ös szent évben, amely egyben Assisi Szent Ferenc Naphimnusza születésének 800. évfordulója, szintén ezer kilométert zarándokolnak Székelyföldön – a lóháton járó székely papok, többek Márton Áron és Zöld Péter, illetve Nyirő József író tiszteletére.

Fotó: Lovas Betyár Közösség/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás