Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lezárult az első szakasz

Lezárult az előkészítő osztályokba történő beiratkozás első szakasza, ezen a héten az üresen maradt helyekre írják be a jelentkező diákokat. A járványügyi helyzetre való tekintettel idén ez online történik.

Kérést azon szülők nyújthatnak be, akiknek gyermekeit eddig még nem írták be egyik iskolába sem, vagy egyáltalán nem vettek részt az első iratkozási szakaszban. Május elején a tanintézmények beírják az üres helyekre a második szakaszban jelentkező gyermekeket a tanfelügyelőség által kidolgozott sajátos elosztási eljárás, valamint az általános és sajátos elosztási kritériumok alapján, az eredményeket ezt követően teszik közzé május 7-én.

Hirdetés
Hirdetés

A tanfelügyelőség honlapján közzétették a körzeteket, illetve a különböző osztályokat és azok létszámát is. Az iskolák legtöbb három osztályt indítanak 25 fős létszámmal. Alternatív oktatásra is van lehetőség, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egyaránt indítanak Step by Step osztályt – előbbi városban a Váradi József-iskolában, míg Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás-iskolában –, míg a Waldorf-osztály Sepsiszentgyörgyön, a Nicolae Colan-iskolában kap helyet. Az iratkozással, helyek számával kapcsolatosan a 0800.816.267-es zöld számon lehet érdeklődni, a kéréseket letölteni és visszaküldeni a megyei tanfelügyelőség honlapján lehet. A rendelkezések szerint azokat a gyermekeket lehet beíratni előkészítő osztályba, akik 2020. augusztus 31-ével bezárólag betöltik hatodik életévüket. A szülők igénylésére a 6. életévüket 2020. szeptember elseje és december 31-e között betöltő gyerekeket is be lehet íratni az iskolába, amennyiben az úgynevezett pszichoszomatikus felmérés során iskolaéretteknek nyilvánították őket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük