Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Leváltotta a parlament a közszolgálati televízió és rádió vezetőségét

Leváltotta a parlament a közszolgálati televízió és rádió vezetőségét Kovászna megye

Leváltotta kedden a parlament képviselőháza és szenátusa együttes ülésén a román közszolgálati televízió és rádió vezetőségét, a két intézmény élére hat hónapig érvényes megbízással ideiglenes vezetőket neveztek ki.

Hirdetés
Hirdetés

A keddi parlamenti ülésen napirendre tűzték és elutasították a két intézmény 2017-es, 2018-as és 2019-es munkabeszámolóit, amelyekről mostanáig nem szavazott a parlament.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) összeolvadása nyomán létrejött USR PLUS, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már hónapok óta egyeztet, hogy miként osszák el egymás között a közszolgálati média intézményeinek vezető funkcióit, de a politikusok eddig még nem tudtak megállapodni. Ezért most úgy döntöttek, hogy leváltják az eddigi vezetőket, és új, ideiglenes megbízással rendelkező elnök-vezérigazgatókat neveznek ki a televízió és a rádió élére.

A jogszabályok szerint amennyiben a parlament elutasítja a két intézmény beszámolóját az eddigi munkájukról, ez automatikusan az elnök-vezérigazgató és az igazgatótanács menesztését jelenti. Így leváltották tisztségéből Doina Gradeat, a Román Televízió elnök-vezérigazgatóját, valamint Georgică Severint a Román Rádiótársaság vezetőjét.

A kormánykoalíciónak szándékában áll növelni a közmédia vezető tisztségeinek számát, ezért kettéválasztanák az elnök-vezérigazgatói posztot, így a televíziónak és a rádiónak is várhatóan lesz egy-egy elnöke és egy-egy vezérigazgatója. Az erre vonatkozó törvénytervezet elfogadása még folyamatban van, ezért döntöttek úgy, hogy ideiglenes vezetőket neveznek ki, amíg sikerül elfogadtatni a jogszabály-módosítást.

A parlament két házának kulturális szakbizottságai javaslata értelmében a törvényhozói testület a televízió megbízott elnök-vezérigazgatójává a liberálisok által jelölt Ramona Săseanut nevezte ki, aki eddig a craiovai területi stúdió újságírója volt. A rádió megbízott elnök-vezérigazgatói tisztségét az USR PLUS által javasolt Liviu Popescu tölti be, aki korábban a BBC-nél, a román közszolgálati televíziónál és más román kereskedelmi televízióknál dolgozott, az elmúlt években pedig a saját kommunikációs tanácsadói cégét vezette.

A PSD alkotmánybíróságon támadja meg a kinevezéseket

A Szociáldemokrata Párt (PSD) megtámadja az alkotmánybíróságon a román közszolgálati televízió és a román közszolgálati rádió vezetésével megbízott ügyvivő vezérigazgatók kinevezését – közölte szerdán Marcel Ciolacu pártelnök.

Ciolacu kifejtette, nem a kinevezett személyek, hanem az eljárás módja ellen van kifogása, ezért az alkotmánybírósághoz fordul a közmédia intézményeinek ideiglenesen megbízott vezérigazgatói kinevezése ellen, és az Európai Bizottságnak is levelet ír ez ügyben. Hozzátette, az EB már négy ország esetében folytat kivizsgálást a közszolgálati televíziók élén történt visszaélésszerű vezetőcserék ügyében, és az a sejtése, hogy Románia lesz az ötödik.

Ciolacu kifejtette, véleménye szerint előre eltervezett kinevezések történtek, ez az oka annak, hogy a PSD nem is készült nevesítésekkel.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások