Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lehetőség a látogatásra

Jövő héttől a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban is látogathatóak lesznek a koronavírusos páciensek, de csak bizonyos esetekben és nagyon szigorú intézkedések betartásával.

Mint ismeretes, megváltozott a szabályzat a koronavírusos betegek látogathatóságát illetően. A súlyos betegeket ezentúl meglátogathatják a kórházban a hozzátartozóik.

A több mint egy éve tartó járvány kezdetétől ez meg volt tiltva, csak telefonon lehetett érdeklődni a családtagok állapotáról.

Hirdetés
Hirdetés

– A megyei kórházban jövő héttől vezetjük be a látogatást, ez átszervezést és előkészületeket igényel – mondta András-Nagy Róbert igazgató. – Fontos tudni, hogy csak súlyos, de nem intenzív terápiás ellátásban lévő beteget lehet látogatni, azt is a kezelőorvossal való egyeztetés után, annak beleegyezésével.

A látogatás időtartama nem haladhatja meg a 15 percet. A kórházba való belépéskor a látogató ingyenes védőöltözéket kap, az intézményben tartózkodása alatt be kell tartania az egészségügyi szabályokat, és nem vihet semmit a betegnek.

A látogatónak meg kell tanítani, hogy miként öltse magára és vesse le a védőöltözetet, ami nem egyszerű, ugyanis az alkalmazottaknak is félórát vett igénybe az elején. Aki látogatóba készül, vigyen magával egy másik ruhát, amiben
majd távozik, mert a védőöltözet alatt nagyon megizzadnak – részletezte az igazgató, kiemelve, hogy szigorúan tilos a tűsarkú cipő viselése, de a szoknya sem megfelelő.

Ugyanakkor, egy beteget csak egy személy látogathat meg egyszer, semmiképp nem az egész család.

A látogatást azért nyitják meg jövő hétfőn, mert komoly intézkedéseket, átszervezést igényel, ugyanis minden látogatót kísérnie kell valakinek a kórház személyzetéből.

A látogatás előtt időpontot kell kérni, és a kijelölt időben érkezni, ennek részleteit a napokban közli a kórház.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük