Lazsálnak a földosztók?

Lazsálnak a földosztók? Kovászna megye

2016-ban nyolc helyi tanácsosnak, egy megyei tanácsosnak és egy polgármesternek a mandátumát kellett megszüntetni azelőtt, hogy lejárt volna a 4 évre szóló megbízása – mondta el Sebastian Cucu évértékelő sajtóértekezletén.

A prefektus a kárpótlási törvényről szólva kifejtette: tavaly a kormányhivatal illetékes bizottsága 12 ülésen 19 határozatot fogadott el. Az előterjesztett 256 iratcsomóból 127-et véleményeztek kedvezően, hatot visszautasítottak, és 74 esetben kiegészítést kértek. Negyvenkilenc ügy még folyamatban van.
2013 szeptemberében 12 974 kérést kellett elbírálni összesen 58 784 hektárra. 2016 decemberére 9654 kérés maradt 40 419 hektárra. A prefektus szerint ennyi szabad földterület nincs.
– Ennyi területre nincs is szükség, mert a benyújtott kérések körülbelül fele megalapozatlan, ezt a tavalyi gyakorlat is bebizonyította. Ezeket el kell utasítani. Csak ehhez végre dolgozniuk kellene a helyi földosztó bizottságoknak, mert itt, a megyei bizottság gyakorlatilag a helyiektől függ. Ha ők nem küldenek iratcsomókat, akkor itt nincs, amiről dönteni – magyarázta.
A kormánymegbízott elmondta: tavaly 395 birtoklevelet állítottak ki. <

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.