Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Láttam lüktetni az ütőeret”

„Láttam lüktetni az ütőeret” Kovászna megye

Május 20-án az ikafalvi legelőn medvetámadás érte a felsőcsernátoni Virág Csabát. A részletekbe a combsérülést szenvedett juhász és testvére avatta be lapunkat.

Hirdetés
Hirdetés

Virág Csaba és bátyja, Dénes a múlt pénteken a kézdivásárhelyi kórházba tartott, ahol a varratokat szedték ki az áldozat combjából. Előbbi ekkor idézte fel a történteket.

– A jószágokkal voltam a legelőn, s amint visszapillantottam, láttam, amint három bocs játszadozott a juhok mögött. Tudtam, a közelben kell lenni az anyjuknak, és vártam, hogy felbukkan a bocsok mellett. Ám onnan nem jött, és ahogy megfordultam, mindössze 3–4 méterre volt tőlem. A kecske a juhok között volt, és annyit láttam, az anyamedve lenyomta. Rákiáltottam, erre eleresztette a kecskét, két lábra állt, s jött felém. Hátrálni kezdtem, ám megbotlottam és elestem, erre négy lábra ereszkedett és a jobb lábamba harapott, majd tépni kezdte. Újra kiáltottam, erre odébb ugrott, 3–4 méterre tőlem megállt, nézte a bocsait, a juhokat, majd engem, aztán morogva a bocsok után eredt.

Virág Csaba sérülése ellenére először a jószágokról gondoskodott. „Összetereltem a juhokat és összeszedtem a kecskét, amelyiknek a dereka kettészakadt, majd azután kerültem kórházba. A sebben, amelybe egy kisebb dió belefért volna, láttam lüktetni az ütőeret, szerencsém volt, hogy nem harapta át”. Miután elsősegélyben részesítették, a kézdivásárhelyi kórházba szállították az áldozatot, ahol a sebet nyolc öltéssel bevarrták, emellett a megyeszékhelyi kórház fertőzőosztályán injekciós kezelésben részesül.
Az áldozatot tavaly is érte medvetámadás, akkor a bal lábát harapta meg a nagyvad. „Nem ijedtem meg, időm sem volt erre. Tavaly nálam volt a fejsze, egyet a fejére koppintottam, mire eleresztett. Ennek ellenére a juhokkal el kell menni a legelőre, mese nincs, mert az állatot szóval nem lehet tartani, annak étel kell.”


Virág Dénes, az áldozat bátyja elmondta, panaszt nyújtanak be a környezetvédelemhez, az illetékes vadászegyesülethez és a többi hivatalos szervhez. „Tudtommal Kovászna megyében még senki nem nyújtott be panaszt embert ért medvetámadás nyomán. Ez így nem mehet tovább. Megvan, hogy egy medve által elejtett jószágért mennyi kártérítés jár, azonban az embernek nincs értéke. Például egy mikrobuszbaleset hét halálos áldozattal senkit nem érdekel. Ha azonban elütnek egy medvét, mindenkit bírságolnak, ha kell, leváltják a prefektust, mert szegény állat két órát szenvedett. De amikor a medve a juhok beleit kitépi, vagy hóna alá kapja a malacot, és úgy falatoz belőle, miközben az visít, a jószágok nem szenvednek? Az emberről nem is beszélve. Szabályozni kellene a medveállományt, hogy anyagi kárt és emberáldozatot se okozzanak. Járnak a mezőn, a faluban, az utcákon, maholnap házi kedvenc lesz belőlük” – véli Virág Dénes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. június 11., 13:51
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Maximálisan egyetértek Virád Dénes szavaival.Mi van ha meghal egy ember medvetámadásban..?? Kit érdekel?? Senkit!!! A medvék nagyon el vannak szaporodva, mindenhol ott vannak! Hihetetlen és egyben szomorú is hogy az állat fele billen a mérleg nem az ember élete a legfontosabb! Az ilyen nagy medvebarátokat ki kellene tenni pár napra az erdőbe, mezőre kicsit ,,barátkozzanak,, a macival hátha akkor megváltozik a véleményük.