Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kulcsár-Terza a fúzióról

Előbb lássuk, hogy milyen eredményeket ér el a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által alkotott választási szövetség, a fúzióról „majd még beszélünk” – nyilatkozta Kulcsár-Terza József, az MPP RMDSZ színekben parlamenti képviselői helyet nyert törvényhozója, miután a két párt legfelsőbb vezető testületei úgy döntöttek a hét végén, hogy az önkormányzati választásokat követően a két párt összeolvad.

Kulcsár-Terzát annak kapcsán kérdeztük, hogy korábban többször kijelentette: csak olyan egyezséghez adja szavazatát, amelynek nyomán az MPP „nem veszíti el saját identitását”.

– Ez egyelőre rendben van. Bár én azt a nevet adtam volna a választási szövetségnek, hogy MPP és EMNP szövetsége, a többség az Erdélyi Magyar Szövetség mellett döntött. Ezzel együtt a választási plakátokon ott lesz az MPP logója, úgyhogy egyelőre rendben vagyunk – mondta el megkeresésünkre a képviselő.
Véleménye szerint a teljes pártfúzióról majd csak a választások után lehet beszélni.

Hirdetés
Hirdetés

– Előbb be kell igazolódnia, hogy két párt együtt többre képes, mint külön-külön. Véleményem szerint ennek az a minimális feltétele, hogy a mostani tizenöt polgármesterünkből egyetlen egyet se veszítsünk el. Sőt. Az se baj, ha ezek nem mind (volt) MPP-sek lesznek, de mindenképpen legalább annyi polgármesterünk kell, hogy legyen, mint most. Ha nem így történik, akkor azért egyrészt valaki(k)nek felelősséget kell vállalnia, másrészt meg kell vizsgálni, hogy haladást hoz-e a fúzió – szögezte le Kulcsár-Terza József.

A képviselő úgy látja: bármint is alakulnak a dolgok, ha vetélkedés is lesz az önkormányzati választásokon, nemzeti ügyekben továbbra is minden magyar szervezetnek össze kell fognia.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük