Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közösséget épít a gidófalvi RMDSZ nőszervezete

Közösséget épít a gidófalvi RMDSZ nőszervezete Kovászna megye

Együtt tervezni és dolgozni a helyi közösségért! – ezzel a jelmondattal alakult meg az RMDSZ Gidófalvi Községi Nőszervezete május 8-án, hétfőn. A könyvbemutatóval egybekötött találkozón az egybegyűltek Lemhényi Katalint választották a szervezet élére, alelnöknek pedig Székely Zsófiát, Györgyjakab Dórát és Porzsolt Tündét.

Azt érzékelem, hogy fokozottan igény van a közéletben a női hangra, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetében rejlő erőre, szükség van arra, hogy a nők bátran és határozottan kiálljanak a számukra fontos értékekért. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy nőszervezetünk immár 10 éve tevékenykedik, több mint 20, vidéki és városi, jól működő tagszervezettel, megyeszerte évi közel 200, kisebb-nagyobb rendezvényt szervezve”

– fogalmazott Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke.

Porzsolt Levente, az RMDSZ Gidófalva Községi Szervezetének elnöke, az Országos Erdőőrség főfelügyelője kiemelte: „Községünk specifikuma, hogy az azt alkotó négy falut négyfajta gondolkodás és hozzáállás jellemzi. Egy erős közös vonás azonban összeköt bennünket: mindannyian szeretjük az otthonunkat, településeinket. Azt gondolom, hogy a ma megalakult nőszervezet kapocs tud lenni, egy olyan ernyőszervezet, amelyhez bárki csatlakozhat. Azt kívánom, hogy jellemezze a most elindult munkát az együttgondolkodás és cselekvés.”

Hirdetés
Hirdetés

Jancsó Ernő, Gidófalva polgármestere is köszöntötte a helyi nőket, örömét fejezve ki, hogy a községben megalakul az RMDSZ Nőszervezete.

Éljenek a nőszervezet kínálta lehetőségekkel, vigyenek színt és lendületet tágabb közösségük életébe úgy, ahogy azt teszik a családjuk mindennapjaiban is. Kívánom, hogy az újonnan megalakult nőszervezet legyen a kikapcsolódásnak, töltekezésnek, értékteremtésnek a forrása az étfalva-zoltáni, gidófalvi, fotosmartonosi és angyalosi nők számára”

– fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a könyvbemutatót megelőzően.

Lemhényi Katalin megválasztott elnök megköszönve a bizalmat, kiemelte: bízik benne, hogy sikerül a közösségi életet fellendíteni Gidófalva községben is. Úgy látja, lelkesek a helyi hölgyek, ezért is vállalta ezt a megbízatást, meggyőződése, hogy jól fognak közösen dolgozni.

Az eseményen jelenlevők megismerhették a régi történeteket, a gyerekkori ízeket idéző, valamint átörökített családi recepteket is tartalmazó Édes ízek Székelyföldről című kötetet. Székelyföld első süteményeskönyvét hangulatos beszélgetésen mutatta be a kötet egyik szerzője, Szőcs Ilona, a csernátoni Malomkert panzió vezetője és Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke Igyártó Réka, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete programfelelősének moderálásával.

(Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének sajtóirodája)

 Fotó: Török Etele

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások