Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kilőttek egy medvét

Kilőttek egy medvét Kovászna megye

Szerdára virradólag kilőttek egy medvét Felsőcsernátonban. Sok gazda fellélegezhet a kétszáz kilós, 8–10 éves bakmedvétől való megszabadulás után, hiszen évek óta rettegésben tartotta az Ika vára környéki gazdaságokat.

Hirdetés
Hirdetés

Mateiu Mihály vadőr, a Katrosa Vadásztársaság képviselője – a Csernáton környéki területek egy részén is ez a társaság folytat vadgazdálkodást – lapunknak elmondta, sokak fáradozása áll a kilövés hátterében, a községháza munkatársainak papírmunkája, a kártérítési kérelmek továbbítása a minisztérium felé, a kilövési engedély megszerezése, valamint a vadászok heteken keresztüli éjszakázása. „Ez csak egy medve a száz közül, de biztosra tudjuk, hogy egy olyan példányt sikerült kilőnünk, amelyik sok juhot elpusztított. Mondhatni tetten értük, hiszen a Remetén lőttük le az egyik esztena közelében” – részletezte Mateiu.

Fábián Sándor megbízott polgármester tájékoztatása szerint 2017-ben 44, 2018-ban 63, míg idén öt vadkárt jelentettek le, nem is említve azon eseteket, amikor nem fülszámozott állatok estek medvék áldozatául. „Ennyi jószágnak kellett elpusztulnia, amíg egy kilövési engedélyt kiadtak, ami nem túl biztató, főként, hogy több medve is garázdálkodik községszerte” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 14., 7:17
    ÉRTÉKELÉS: 31

    Nem annak orvend, hogy Bukarest jovahagyta a garazda medve kilovetesi engedelyet, O (marmint az UDeMeRajos polgarmester) most arrol akarja a kozvelemenyt felretajekoztatni, hogy a kornyeken tobb szaz medve garazdalkodik. Mindenkeppen abba santikalnak ezek az UDMR „ven rokai”, hogy a bukaresti kormany engedelyezze a kvotavadaszatot. Mert ez a vegcelja a sajto egy resze (mi tudjuk,hogy mely resze!) altal ennyire folkapott medves ujsagcikkeknek.

    • User
      Dátum: 2019. március 14., 12:12
      ÉRTÉKELÉS: -20

      Álljon meg a verekedés! Az udemerájos polgármestert annak a községnek a lakói választották meg. Épp azért, hogy érdekükben eljárjon. Ez megtörtént. Most akkor mi a baj? Nincs itt semmiféle félretájékoztatás, a medvék gyakoriságát a károk gyakorisága bizonyítja, ezek tények, nem lehet velük vitatkozni. A vén rókák az udemeréből pedig nem sántikálnak eleget, mert ami itt van azt sehol a világon nem tűrné a lakosság. De velünk mindent le lehet nyeletni, birkanép vagyunk. A hegyentúl azok akikről azt mondják , hogy nem robban a puliszka, meg oldják törvénytelenűl is, hogy ne legyen problámájuk a medvével. Persze, nem ez a megoldás! Mit nyer a gazdaság, miként maradhat fenn a vadgazdálkodás, ha a nyüvek eszik meg azt amiért hivatalosan ezer eurókat fizetnének? Nekünk, kisokos… És kevesebb lenne a kár, az ijedség, az emberáldozat. Kvótavadászat??? Mi ez a hülyeség? A ragadozókkal épp úgy gazdálkodni kell mint a nyúllal, fácánnal, őzzel! ÉS NEM BUKAREST ENGEDÉLYÉVEL, HANEM ALANYI JOGON!!!!!!! De látom az agymosás sikeres volt , a hatalomnak érdeke, hogy összeugrasszon és megosszon bennünket, mert persze nem az Ő problémája, a medvék nem a Kisseleffen támadnak, hanem Székelyföldön. Az uniós környezetvédelmi források sorsát viszont a Victoria palotában bundázzák el. Szégyelljük magunkat azért amik vagyunk : Gyáva nép!!!

    • User
      Dátum: 2019. március 14., 19:02
      ÉRTÉKELÉS: -13

      Saját véleményem szerint több medvét kellene ki lőni mivel nm csak a marha állományt támadja hanem emberek élete is kockán forog . Teszem fel ha benn a parlamentbe garázdálkodna 2-3 emberre támadó medve hány kilövési engedejt adnának ki? Fontolja mindenki meg a pár sort.

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Óriási medve 200 kg :)) … Bukarest nem fogja úgyse engedni a medve vadászatot , úgyhogy az ide-oda ugráló RMDSZ-nek semmi esélye se lesz, akár milyen nyomást gyakoról .

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 12:47
    ÉRTÉKELÉS: -26

    Meg sokat ki kellene lőni mert nagyon tüll szaporodtak a medvék és a vad disznók is el szapadódtak azok is nagy károkat okoznak a mezőgazdaságban a gazdáknak.

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 12:53
    ÉRTÉKELÉS: -13

    Álljon meg a verekedés! Az udemerájos polgármestert a község lakói választották meg, azért, hogy közbenjárjon érdekükben. Ez meg is történt. Akkor mi a baj? A közvéleményt nem kell félretájékoztatnia, mert a közvélemény már rég kialakult a medvekárokkal kapcsolatban, hiszen egyre több a kár, egyre több a medve. Ezek tények, ezzel nem lehet vitatkozni, legfeljebb félremagyarázni. Roszindulatúan, mert erre tellik tőlünk az empátia és együttérzés helyett. Mert Bukarestre hallgatunk , birka nép módjára. A hegyen túliakat, akiknél nem robban a puliszka, de mégis megoldják fű alatt, nem érdekli a törvény. Persze ez nem jó senkinek, hiszen mi az ésszerűség abban, ha a nyüvek eszik meg azt a nemes vadat amelyért több ezer eurót fizetnének törvényes keretek közt? Mert igenis, amint a nyúllal, fácánnal , őzzel gazdálkounk, kötelezően a ragadozókkal is ezt kellene tenni. És mert nem úgy van, emiatt felborult a természeti egyensúly, az emberek pedig el kell tűrjenek bármit. A vadgazdálkodás bevételei a közösség és az államkassza érdekei lennének, ha a kormány és a politikusi manőverek nem más felől csalnák a környezetvédelmi pénzeket, és ezeket nagyon egyszerűen le lehet nyúlni. Mert nem így van ez nyugaton, de sehol a világban, csak a román hatalom érdekei mások. Addig amig a medve nem a Kisseleffen kergeti az embereket hanem Csernátonban, addig mi ne várjuk, hogy Bukarest oldja meg a problémát. Mert egyszerűen számukra nem probléma! Nagyon sajnálom, hogy az agymosásra köztünk is került alkalmas ember, aki – gondolom, bár soha nem volt elszenvedője semmiféle veszélynek, kárnak, osztja az észt és hadakozik saját fajtája ellen. Összegezve: az udemere vén rókái nem tettek eleget a természetes rend (zsákmányállat ragadozó egyensúly) , illetve a törvényes rend (alkotmányos jog a tulajdon és a testi épség garantálására) helyreállítása érdekében, mert ezt a tények bizonyítják. Olyan szamárságról még nem hallottam, hogy „kvótavadászat”, mert ilyen nincs. Hanem van vadgazdálkodás, amelynek feladata a megújuló természeti forrásokkal, mint a vadállománnyal való felelős, szakmai , tudományos szempontok szerinti gazdálkodás, amallett, hogy társadalmi igényt elégít ki, megteremti a természetiu egyensúly megtartásához szükséges anyagi fedezetet is az erdő és mezőgazdaság mellékhozamaként. Ennek feltétele az, hogy ne Bukarest hozza a döntéseket, hanem helyi problámára helyi és SZAKMAI döntéseknek kell születniük!!! Ma március 15 előestéjén szégyellhetjük magunkat, hogy több mint tizenhét évtizeddel a nemzeti szabadságküzdelmünk után, nemhogy a magunk sorsáról, hanem egy kártevő medve sorsáról sem dönthet egy egész megye népe és vezetése! De sőt olyan is akad aki ez ellen harcol!!!

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 12:05
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Hoppa! Tehat megeszik a nyuvek,minden medve utan az 1000 eurodat?! Ja most mar ertjuk ! Es nemcsak a hegyen tul gyilkolasszak a medveket illegalisan,ahogyan iorod,hanem Kovaszna megyeben is.Peldaul tudunk esetekrol a gelencei,ojtozi es veresvizi erdokbol,ahol csobanok oldostek medvebocsokat,aztan tudunk meg ket orvvadaszatrol is. Es mit beszelsz „emberaldozat”-rol?!Egyetlen esetet mondjal az utobbi 5 evbol ahol emberaldozatot kovetelt a medvevel valo talalkozas Kovaszna megyeben. A baleseteket ne szamitsd bele,ez nem emberaldozat.Emberaldozat az,mikor a medve embert OL! Ilyen nem tortent,de olyan igen,hogy az utobbi 5 evben,minden evben a csobanok es az orvvadaszok evente 5-nel is joval tobb medvet oltek meg! Akkor kerdem en toled,ki a veszelyes kire?! A medve-e az emberre,vagy az ember a medvere?! Es milyen „alanyi” jogon akarsz te gazdalkodni?! Ennek az orszagnak van egy alkotmanya es egy torvenykonyve.Egyeb jogon nem gazdalkodhatsz mint amit ezek kimondanak!!! Ami pediglen a gyava nepet illeti,ezzel teljesen egyetertek veled,csak eppen nem medveugyben.A romaniai magyar kissebbseget valoban gyava ,megalkuvok iranyitjak.Csak nezz korul Kezdivasarhelyen.Holnap Marcius 15-ike,de a felos RMDSZ-es polgarmesterek (akiket amint irod,ti valosztottatok meg,MI NEM !!!) meg egy magyar zaszlot sem mertek a villanypoznakra kituzni.Helyette kis kerek (egyre kissebb es egyre lathatatlanabb !!!)kokardakkal helyettesitettek a zaszlokat. Szerinted ez minek a jele?! Talan a batorsagnak?! Szerintem a megalkuvasnak,a meghunyaszkodasnak es a behodolasnak! Es ami az agymosast illeti,ne felj,mert az RMDSZ sem marad el ezen a teren a hatalomtol,akinek a cinkostarsa.

    • User
      Dátum: 2019. március 15., 9:14
      ÉRTÉKELÉS: -25

      Igazán kiváncsi vagyok, hogy ki az a kretén, rosszindulatú ember aki 1) nem bánja, ha valami tönkremegy, értéktelenlesz, csak épp ne legyen bevétel belőle (mindegy kinek, még akkor is, ha ismerőse, székely-magyar). 2)Egyenlősőgjelet tesz az ember élete és a medve élete közt – esetleg ha döntenie kellene az embert pusztítaná el – gyakori embergyülőlő kijelentések, hogy pl az embereket kellene meglőni…. 3) Nem nyilvános információi vannak „medveöldösésekről” (amit törvénytelen módon ezek szerint nem jelentett) és erről nyilvántartása van. – Itt jegyzem meg, hogy ha arrűól szól a fáma, hogy pásztorkutyák fogtak meg medvebocsot, akkor ez évezredes történet és nem valamiféle most kialakulóban lévő „sport”. És nem csak medvebocsokat fognak meg sajnos, hanem rengeteg más vadat – ami a jelek szerint nem érdekli az okoskodókat….4) Ki lehet az a kretén aki mintha várná, hogy embert 9ljön a medve, nem elég számára a rengeteg konfliktus, a háziállatok elrablása, sérülések stb? És hol vannak azok az orvvadászatok nyilvántartva ismételten, ha nincs meg a megyei rendőrség nyilvántartójában? És évente több mint 5…. Ez valami norma??? Milyen törvénykönyvről beszél valaki és Alkotmányról a vadászati törvény kapcsán, mikor ez egy speciális törvény? Medveűgyben, ha említhető az Alkotmány az a károsult felek oldaláról releváns, mert a javak és a biztonság garantálását lehet felidézni. Másik oldalról a vadgazdálkodásra speciális törvény, miniszteri rendelet és VADGAZDÁLKODÁSI SZERZŐDÉS van az ÁLLAMMAL! ” Ez ad jogot a vadászati tevékenységre kisokos, nem az alkotmány. És szerintem a jele, hogy „vezetőink” (akár választottad vagy sem, azok) visszafogottabbak nemzeti űgyekben az több okból való, nincs ennek itt elég hely kifejteni. Ők maguk is okolhatóak sokmindenért, De, olyan emberek élén követelőzni mint Te is vagy, akik kést döfnének a másik magyar hátába irigységből, és inkább tart a medvével mint a komájával, nos ilyennel én sem mennék hadakoznia közös ügyért , mert ott hagynál cserben amikor a legnagyobb bajban lennék… Te egy igazi liberális fajta vagy. Rózsaszín rövidnadrágban.

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 15:23
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Nem a medvék tul szaporodàsàsval van a baj hanem az huje emberek tulszaporodàsàval! Az emberek kozzul kéne kiloni jopàrat nem a medvék kozzul!

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 20:35
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Lojétek a medvéket meg a farkasokat meg minden mozgo elolényt! Majd mikor csak csak csomo ember lessz akkor orulhettek hogy olyan felsobbrendu lények vagytok akik az osszes màs elolényet kiirtotta…Ennyit ér az ember felsobrendusége!

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 20:26
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Szegény öreg, úgy áll ott mintha kisattila a fegyverrel fenyegetné, ami nem kizárt. Méretét tekintve elég valószinű, hogy ez is, egy Zágonban vagy Kommandón meglőtt medve, mit reggelre Csernátonba szállítottak, majd Fábián úrat oda rendelték, hogy bizonyítsák, a probléma megoldva. Na de, ha mégis a Csernátonba garázdálkodót lőtték le és a károk száma lecsökken, Kisattila mikor fog újból engedélyt kapni? Ha, meg a károk nem szünnek, akkor vajon milyen medvét lőttek meg? Érdekes lett volna, ha a polgármester kivizsgálst kért volna, hadd nézzék meg az állat gyomortartalmát, van-e benne, juh vagy kecske szőre, csak úgy kiváncsiságból, vagy tán a trófea sorsát is érdemes volna lekövetni, és nem utólsó sorban pedig gonolkojank el az emberek, a 63 kárvallott ember hátán kisattila bezsebelt újabb néhányezer eurót, kitugya hányadszorra. Na ez a féle „vad” gazdálkodás éri meg. Csak így tovább Csernáton!

  • User
    Dátum: 2019. március 14., 22:01
    ÉRTÉKELÉS: 2

    ,engedéJt ‘ egyet se…talán engedélyt?Ne Kúnhalmisodjunk,Bangónésodjunk/magyarországi parlamenti képviselők /már el ,mert nem kötelező!Nagyon sokan j -t írnak ly helyett és fordítva.Pedig ott van a google,kijavítható!

  • User
    Dátum: 2019. március 15., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Oh,hoh,hohh,hohhh… Hogy oda ne rohanjak az intelligens visszavagasodtol.”Rozsaszin rovidnadragba” jarok,mi?! Es liberalis volnek?! Ez igen! Lehet ha az UDMR-sekrol ha lehuznank a szovetnadragot,akkor csodalkoznal te el ugy Isten igazabol,hogy hanyan hordanak alatta rozsaszin alsobugyit meg noi nylonharisnyat. No de visszaterve a komolyabb dolgokra. Soha nem hallottalak,hogy szitkozodnal vagy tuntetnel a kivagott erdokert,mellyel egyutt az allatvilag is pusztul. Arrol sem irsz soha,hogy a medves problemat az irdatlan mennyisegben kivagott erdopusztitas okozta volna. De arrol mar sirankozol,hogy ime karba ment 1000 euro,mert a medvet nem mint trofea lottek ki. Mostanaig azon sirankoztal,hogy a csernatoni embereknek nincs nyugtuk ettol a medvetol.Aztan mikor a roman allam segitett neked,hogy kilojek ezt a „kartekony vadat”,akkor azon kezdtel sirankozni,hogy elveszitettel ezzel 1000 eurot. Tehat elarultad magad,hogy igazabol nem a falustarsaid eleteert aggodtal,hanem azert,hogy nem tudsz penzt csinalni a medve boren. Ezert szegyellheted magad! Aztan tovabb,azt rebesgeted,hogy ez csak egy medve a tobbi szazbol.Tehat nem vagy megelegedve a megoldassal.Neked meg 100 medvet kene kiirtani,de ezt ha lehet akkor ne igy,hanem ugy,hogy ebbol te es a hozzad hasonloak penzt is tudjanak csinalni.Tehat magyaran,te nem a falustarsaid eleteert aggodsz,hanem a bukszad megtomesen! Mert mit szamit az ilyeneknek mint Te,Romania vadvilaga,hiszen az erdoket is az ilyenek irtottak ki,jo penzert,ugyhogy szerinted,a medveket is ki lehet irtani,szinten jo penzert,mert neked baratom,nem szamit sem a falustarsaid elete,sem a medvek elete,sem az erdok,sem semmi.Neked csak egy dolog szamit,es ettol vagy te boldog,ha mindenbol penzt csinalhatsz. Amit te soha nem fogsz megerteni,az az,hogy vannak meg maskent gondolkodo emberek is,akiknek az erdo ugy szep ha a fak a sajat labukon a hegyoldalban allnak, a benne elo vadvilaggal egyutt. De ezt az ilyen elzsidosodott kapzsi szekelyeknek nehez megerteni !

    • User
      Dátum: 2019. március 17., 20:50
      ÉRTÉKELÉS: -13

      Most már abban is biztos vagyok, hogy szőrteleníted magad… Ugye érdekes milyen képet tudunk kialakítani egymásról, csak így vaksötétben. Képzelődéseid már hallucinálnak, amúgy egy ingerszegény központi idegrendszertől ez természetes is. Ugye nem hallottál kiabálni, azaz tudod csendben vagyok? 🙂 Ha tudnád mennyit kiabáltam, ezért azért, amazért – soha nem a zsebemért, hanem szakmai meggyőződésekért, világnézeteimért. De veled ellentétben azelőtt sok – sok évig koptattam az egyetem padjait, évtizedekig szakmában dolgoztam. Nem menedzsment, politológia, vagy képzőművészet, nem, hanem erdészet és vadgazdálkodásban. Tehát van miről beszéljek és nem szájkaratézok mint te szivárvány szineiben pompázó barátom. De itt kiteljesülsz barátom, itt győztesnek érezheted magad, ami igen nagyot dob az egódon. Pszichéd is olyan átlátszó, mint légies de erős illatú véleményed, ami semmi egyébbre nem törekszik csak okádni és mindent mindenkit úgy látatlanban levizellni. Érdekes ez a pozitúra, erre régen nem volt lehetőség, ezért mára meg is fogyott a pszihoanalitikusok munkája… Csináld csak barátom, ha ez segít neked. Épp csak vigyázz a mértékre, mert ez is olyan mint az alkohol, úgy érzed ellazít, szükséged van rá a kommunikációban, az interperszonális kapcsolataidban. Aztán észre sem veszed és széttapos egy személyiség torzulás. Ez azzal kezdődik, hogy úgy véled szavaidat mindenki lesi, várja, aztán akinek célzod az nem is alszik , remegve várja véleményed. Rájöttem, hogy zavarodban azt hiszed személyesen Kiss Attilát ostorozod. Hozzá szólsz és dorgálod…. 🙂 Nincs hely többszáz „szmájli”-nak. De Te legalább ezeret érdemelsz…:) Azt hiszed van annak ideje hülyékkel vitatkozni? Nincs, és igazad van, azért mert Ő addig pénzt csinál… Szerintem légy olyan mint Atti. Dolgozz, keress pénz, tedd a dolgodat mert a többi vonyítás a holdra. És tényleg nem hiszem, hogy itt bárki egy, kettő vagy tíz medve elejtésével kipusztítja a fajt, de sajnos az állomány növekedését sem tudja megállítani. Hidd el, ehhez a véleményhez, sokakkal ellentétben kellő ismereteim vannak… Ágyő barátom. Ne feledd, egy kis parfümöt a füled mögé…

  • User
    Dátum: 2019. március 16., 10:58
    ÉRTÉKELÉS: -13

    Már megint nyomod a süket dumát, a zöld óbégatást!
    1. Milyen számokkal támasztod alá azt az “irdatlan erdőpusztítást”? Merthogy most sem termelnek ki több fát, mint 100 évvel ezelőtt.
    2. Miért függ össze a fakiteremelés a medvék túlszaporodásával?
    Logikus, egyszerű választ adj, anélkül, hogy belekevernéd az UDMR-ájt, rózsaszín bugyikat, szekusokat, kommunistákat. Összpontosíts a lényegre, ne nyavalyogj.

  • User
    Dátum: 2019. március 16., 10:11
    ÉRTÉKELÉS: -13

    A zöldekről mondják, hogy olyanok, mint a görögdinnye: kívűl zöld, belül vörös. Zabáljuk tonnaszámra a szalonnát és a csirkesültet és közben szidjuk az udemerés polgármestert, mert a szegény tehénfaló medvét meglőtték. Az udemerájozás pedig gyógyíthatatlan némely kommentelőnél. Ha esik, ha süt a nap, ha csal a sarki boltos, ha a rendőr megbünteti az ittas vezetőt, ha kóborkutyák csaholnak, az udemeráj a vétkes. Ez van, kortársainkat nem válogathatjuk meg.