Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kell-e nekünk turista?

Kell-e nekünk turista? Kovászna megye

Megosztja a szentgyörgyi közvéleményt a Sugásfürdő felé vezető út mentén, a Honvéd-kúttól följebb tervezett, közel 14 hektáros modern oktató-szórakoztató park terve, mivel az az erdei tisztás, amelyre kerülne, kedvenc kirándulóhelye a városiaknak.

A városi tanácsnak a legutóbbi ülésén a helyi fejlesztési terv egyik intézkedéseként megszavazta egy szórakoztató park létrehozását, illetve a megvalósítása felé vezető első lépésként a területnek a mezőgazdasági területek jegyzékéből való törlését (legelőként szerepel a nyilvántartásban). Ugyanakkor egy területi rendezési terv elkészítésére is rábólintottak a tanácsosok. Mindez a turizmus fellendítését szolgálná. A vidámpark – mint kiderült – magántőkéből valósulna meg, a rozsnyói parkot is létrehozó HCR Kft., vagyis Adrian Apostu, Gabriel Rozorea és Sárkány Árpád vállalkozásaként.

A park ellen a Facebookon többen tiltakoztak, illetve fogalmaztak meg ellenvetéseket. Féltik az erdei életteret, noha Sztakics Éva korábban megerősítette, nem fognak egy fát sem kivágni. Féltik a nagy forgalomtól az odavezető utat, neheztelnek, hogy Sugásfürdő annak ellenére sem lendült fel, hogy sok pénzt belefektetett a város. Mindezeket a problémákat az illetékesek, Antal Árpád polgármester és Sárkány Árpád elé tártuk.

A polgármester szerint mindig vannak ellenlábasok, de „döntsük el, hogy mit akarunk: jöjjenek-e turisták, hogy gazdagodjon a város, vagy nem, mert turizmus turisták nélkül nincsen, és nem fog senkinek jövedelmet generálni” – mondta. Hogy pontosan mennyi is lenne e jövedelem, a bevétel hány százaléka lenne a városé, azt majd abban a társulási szerződésben rögzítik, amit a HCR Kft.-vel kötnek az építkezést megelőzően – mondta az elöljáró. Ami a kiszemelt helyszín kérdését illeti, a városnak a kijelölt helyszínen van a célnak megfelelő területe, állította, máshol nincs.

Hirdetés
Hirdetés

Sárkány Árpád, akit a szentgyörgyiek az Abies Hunting vadászati cég tulajdonosaként ismernek, ugyanakkor fontosnak tartotta elmondani, hogy a rozsnyói parkhoz hasonlóan a szentgyörgyi Family Adenture Park is egy kellemes természeti környezetben, erdőben kell legyen, hiszen e turisztikai objektum vonzerejének ez is sarkalatos pontja lenne. Meg lehet valósítani a fák kivágása nélkül is – állította határozottan –, de fontos, hogy könnyen elérhető helyen legyen.

A vidámpark dokumentációja szerint az első évben már 100 ezer látogatót várnának. Hogy ez mennyire terheli meg a forgalmat a Borvíz utcán, Antal Árpád számításokkal igazolta, napokra, órákra, percekre lebontva. Úgy véli, a forgalom nem lesz katasztrofális, mivel egyrészt nem mindenki jön más megyéből, és nem egyszerre jönnek, hanem az évnek a 350 napján, másrészt egy autóban többen is ülnek, tehát pár percenként fog az eddigiekhez képest eggyel több autó elhaladni.

Sárkány Árpád lapunknak elmondta, a rozsnyói park idén megközelíti az 500 ezres látogatószámot, és nem tartja lehetetlennek, hogy Szentgyörgyön is egy jól működő, jövedelmező turisztikai objektummá váljon a tervezett vidámpark.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 6:50
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Érvelés az van mindig van egy,számokkal is dobálozunk ,ha már ilyen nemü számitásokst is végeztek ,hogy percre visszaosztva,hány auto melyik útvonalon halad ,akkor reméljuk van egy számitás a város jövedelméröl is .Azt a szimuláciot is szeretnénk ha publikus lenne.

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 18., 23:21
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Az nem fontos es ha nagyon erdekli valakit akkor kerekitnek egy olyant, hogy a szajuk tatva marad es azutan majd ok elszamolnak amenyit a szivuk diktal, ki ellenorzi le majd oket!!!

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 18., 11:19
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Ez nem igaz, vannak helyek ahova kifejezetten a vidámparkért mennek az emberek. Egy szimpla kalandpark természetesen erre nem elég, de ahogy a szentgyörgyi stand vonzza a brassóiakat, így egy becsületes kalandpark is vonzani fogja a környékbeli látogatókat is. A mostani kalandpark kb. egy vicc, főleg a működtetése.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 8:43
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Jó hogy féltáglával verjük a mellünket a nagy magyarságunkal zászlót lengetve és himnuszt énekelve, de egy becsületes magyar nevet nem találtunk ennek a parknak csakis „Family Adventure Park” lehet gondolom ha nem nagyzolunk és angoloskodunk nem is vagyunk trendy-k.

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 18., 14:32
      ÉRTÉKELÉS: 12

      Family Adventure Park = Családi Adventi Túró Park, szerintem az RMagyarDSZ Kovászna megyei szervezeténi elnökének a pihent agyában született meg ez az ÁRPÁD kori valódi őshonos kifejezés

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 18., 23:45
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Hat az egyszeru annak akinek van szeme, hat az alpolgarmesterren keresztul aki miutan ezt elintezte le is akart mondani mert szerenyen de buszken megeltek volna belole a szar vendeglojuk mellett.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Amint lassan elöbujik a szög a zsákból ,hovatovább nyilvánvalo ,hogy nem is a város jövedelmét bövitené az a kalandpark hanem az elvtársak egy szük körének a zsebét .Ezen kell változtatni a választások alkalmával .Tul bebiztositották egyesek magukat.Anyira magas a lo ,hogy azt hiszik ,hogy elérhetetlenek .4.~ 5 ember eldönti ,hogy mi legyen jo a többségnek ,ezt igy csinálták a Miko iskola programjával is ezert mennek a gyerekek 8,30 ra és nagyon sokan avtéli idöszakban már sötétben mennek haza . A kérdés ,meddig tolerájuk ezt az egyeduralmat .

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 18., 16:07
      ÉRTÉKELÉS: 15

      Addig, amig ezt a lebutitott nepet lehet manipulalni holmi kirakodovasarral, kurtoskalaccsal, jegsarkannyal. Eszi a kurtost buszken, aztan a jarda nelkuli utakon bukdacsol haza es buszke a varosara.

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 13:49
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Végül is egy ilyen monstrum-együttes (az erdő helyett) kinek fog ” jövedelmet generálni” ??? – Mert, hogy belegázol a természeti adottságokba -, az biztos !
    Az erdőkről, már nem is szólok – mindenki tudja ! Egy fa is számít !!!!!

    • User
      Dátum: 2019. szeptember 18., 23:31
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Szerintem a vallalkozok lemondnak a penzukrol es oda adjak a polgarmesternek es ebbol lessz majd megcsinalva minden jarda Szepsiszentgyorgyon, hogy lehesen jarni ebben a varosban

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 14:13
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ha valaki járt a rozsnyói parkban az észrevehette , hogy igenis a forgalom élkepesztően nagy , és a kialakított parkol helyek nem bírják, szanaszét állnak az autók mindenütt, kíváncsi vagyok , hogy lehet ez megvalósítani, csak parkolót fakivágás nélkül…

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 21:47
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Tisztelt hozzászolo ,ön jár strandra ? És jol is érzi magát a hangoskodo vendégek között ?
    Az a strand a városnak épült a mi adozásunk révén ,csak sajnos nem mi élvezzük !!! A tervezéskor a város lakoságát vették számitásba igy most szűkös ,sokunk igényét már nem elégito ki

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 23:07
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A kalandpark helyett az alpolgarmester es a kedves polgarmester azon kene gondolkodjon es cselekedjen, hogy befelyeze a varosban az utcakat es a JARDAKAT, hogy lehesen gyalog is eljutni valahova.Autoval reggel 8-kor es delutan 4-kor ebben a szekely zaszlos hatalmas varosban 40 perc kell,hogy eljuss a varosba valahova.
    De persze sokkal jobb az alpolgarmester javaslatara, sokkan nem is tudnak rola a polgarmester ur is beleegyezik egy kis csuszo penzbe a varos legvitatobb vallalkozojatol es azutan majd kiall es dicseri a szekely zaszlot.
    Ez a family park csak egy familynak fog jovedelmezni!!!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 18., 23:35
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Egyszer nem jobb volna munkahelybe gondolkodni, hogy majd legyen penze a bunko szekelynek amivel befizetni a family kaland parkba? A minimal ber nem utti majd a belepot!!!
    Valaki jar az orszagba es nem lassa, hogy ha elhagyod a megye szekely zsaszlos hatarat olyan mintha mas orszagba mennel at, peldaul Braso fele!!!!
    De ez ilyen a moldvaik is a PSD-re szavaznak, de lehet hogy mi is jobb volna ha rajuk szavaznank!!!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 19., 1:37
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ha Sarkany ur epiteni szeretne vasaroljon teruletet es epitsen amit akar es ahova akar ne uljon bele ingyen a varos teruletebe avval ervelve, hogy a varosert csinalja!!! Maganak csinalja akkor epitsen a sajatjara!!!!

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 19., 17:08
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Antal Arpad es tanacsosai , miert nem inkabb az allomasi to kornyekere talalnak ki valamit , ha mar annyira fontos nekik a kalandpark? Legalabb a Szentgyorgy -Sugas kozotti erdonek haggyanak beket!! A varos bejaratanal levo szegyenfoltot igy felszamolhatnak es a Borviz utcai forgalmat sem kene evre, napra, orara , percre szamitgassak…

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 20., 10:54
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Kaland park ? Ez már úgy is régen el van döntve , és nem a városban élő adofizatöket kérdezték meg ,hanem szokás szerint 4 ~ 5 ember dönti el ,hogy nekünk mi is lenne jó ,ugyan ez történt a Bodoc szállo megvásárlása során is ,a város pénzét kidobták egy hasznavehetetlen épületre ,igen a saját pénzüket nem igy fektetnék be,de ha igen akkor sz siralmas . Miért is nincsenek felelöségre vonva ? Egy komolyabb városi befektetést jo lenne ha megelözne egy közvélemény kutatás amely ne részre hajlo legyen , mint ahogy erre is van péla az utak egyirányusitásaval végzett ugynevezett tanulmány .

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 20., 10:03
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Parkolót lehet kialakitani fakivágás nélkü is ,fát is lehet ültetni ,teret is lehet rendezni ,de elötte meg kell teremteni az odavezetö infrastrukturát . Élő példe a Plitvicei tavak környékén az erdöben kialakitott parkoló , nagy része le sincs aszfaltozva , fák között van ,nem volt szükség erdöirtásra és még civilizáltnak is mondhatjuk . A kérdés ha az elöljárok a város kasszáját akarnák gyarapitani ,ami nálunk ebben a fennállásban nem igaz !!!. Akkor miért ,van szükség mágán tökére ?

  • User
    Dátum: 2019. szeptember 23., 21:11
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Kell turizmus természetesen de nem ilyen módon.Hirtelen végigfuttattam gondolataimban mit tud nyújtani a város a Turistának.Mondjuk vonattal érkezik, leszáll a vonatról, ha esik az eső már a peronon elázik.Vár a buszra húsz percet vagy gyalogol.Turkálók, fogadóirodák sora kísérti míg beér a központba.Újabb turkálók, végre múzeumok,park, könyvtár,amíg még a központban van, régi épületek, park, templomok, volt sárkánydomb most röhejes homokozó,pár fesztivál és ennyi.Ez amit a város nyújtani tud. Voltam Rozsnyón a híres parkban, ha nem szégyelltem volna visszakérem a borsós belépődíjat.Szánalmas műanyag állatutánzatok, ami ha természet akkor mit keres ott, vásárló központ ahol szép összegért műanyag állatkákat lehetett venni, szülők akik nyomogatták a telefonjukat, szelfizgettek és ennyi.Ezen nincs mit utánozni,szánalmas az egész.Normális dolgokat nem lehet kitalálni? Magyar névvel mert bár lengetjük a zászlót idegenkedünk a gyönyörű magyar nyelvet használni.Nálunk az a baj, hogy mindent pár ember dönt el és majd a többség csak a levét issza a következményeknek.Nem tudják még mi lesz a város jövedelme de másodpercre tudják nem fogják megnyomorítani a közelben élőket.És persze hogy fák is lesznek kivágva,látjuk Sugás fele is mi van meg egyáltalán tudjuk,hogy a fák nem számítanak,látjuk évről évre ahogy lemocskolják őket tavasszal.Nem kell mindent beépíteni, hagyni kell dolgokat, még akkor is ha csak legelő és akkor is ha Sárkány úr lemarad egy befektetésről és a haszonról, gondoljon arra talán ott Fenn is értékelődhet ha eljön az idő.

  • User
    Dátum: 2019. október 4., 9:49
    ÉRTÉKELÉS: -7

    A gazdaságilag fejlett, nyugati civilizált államokból, én szerintem, kevés az esély hogy azokat a turistákat meg lehessen győzni ellátogasanak tájainkra, mindaddig amíg a medve állományt nem csökenntik le ara a szintre mind az Ő országukban, közel a nullához.
    Ezel számolniuk kell a megválasztott politikusainknak, a leszavazó tanácstagoknak és nem utolsó sorban a kivitelező Kft-sek nagyjainak..
    Hogy is képzelték el hogy ennyi 1000 medve közelébe Vidámparkot létesítsenek.
    Még a Sepsiszentgyörgyiek sem fognak, mernek oda kimenni a sok vadállat fenyegetett környékre.
    … Ha, pedig jelenleg ellátogatnak ara helyre, saját felelősségükre teszik, ameddig a privát bőrükön nem tapasztalják, hogy „a medve nem játék”.
    …Sajnos, lehet akkor már túl késő lesz .

  • User
    Dátum: 2019. október 4., 11:31
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Eddig hány turistát támadott meg a medve Romániában?
    Az AEÁ és Kanada nemzeti parkjaiban rendszeresek a medvelátogatások a sátorozók között, mégis tele vannak. Sőt, felénk is egyre gyakrabban jönnek külföldiek, hogy medvét nézzenek. Kicsit vissza kéne venni a paranoiából.
    Ha egy medve túl bátor lesz, garázdálkodik a falvakban, emberre támad, legyen eltávolítva, kilőve. De csak azért lőni őket, mert nem tetszik, hogy az erdőben túl sok van, nem helyes.
    Amire még kíváncsi vagyok: miért nem szaporodtak el még jobban a kommunizmus alatt, amikor csak egy páran vadászhattak el? Ha kb. 2 évig a bocsok az anyjukkal vannak, 4-6 évesen lesznek ivarérettek, hogy lett hirtelen ennyi medve a Ciolos rendelet óta? Mert mindenki arra hivatkozik…

  • User
    Dátum: 2019. október 12., 13:57
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hogy jon a kepbe Sarkany ur ???!!!!azokkal a tarsaival???!!!!Mint erdomernok, Sepsiszentgyorgyi ???!!!!!miert nem az erdot es a kornyezetet vedi????Mar a neveben benne van ,na es kik kalandoznak ott,akik tonkre teszik a kornyezetet az elo es allatvilaggal egyutt????!!!!!
    A vidámpark – mint kiderült – magántőkéből valósulna meg, a rozsnyói parkot is létrehozó HCR Kft., vagyis Adrian Apostu, Gabriel Rozorea és Sárkány Árpád vállalkozásaként.–ezt irjak,,,gratulalok,es meg harcolunk,tuntetunk a Szekelyfoldert !!!Igy kell atverni az embereket !
    es meg annyit,hogy mi az hogy a tanacsosok dontottek a varos lakoinak beleegyezese nelkul?????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!