Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor számíthat Háromszékre!

Kelemen Hunor számíthat Háromszékre! Kovászna megye

A Háromszéki Küldöttek Tanácsa (HKT) Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét támogatja az elnöki tisztség további betöltésére. A HKT szombaton, március 18-án Zágonban tartott ülést, amelyen a háromszéki kongresszusi küldöttek névsorának elfogadása mellett a következő időszak politikai kihívásairól, a munka összehangolásáról is egyeztettek.  

Hirdetés
Hirdetés

Kiss Augustin, Zágon polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető-alelnökének, aki felszólalásában felhívta a figyelmet a nemrég indított Közösségi Konzultáció kampányra. „Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kihívása, hogy ‹‹A közösségért kormányzunk›› kampányunk által minden egyes településünkön összegezzük eddigi eredményeinket. A 2024-es rendkívüli választási év akkor lehet sikeres, ha előtérbe helyezzük az RMDSZ-t, csapatmunkánk eredményeit, hiszen az Európai Parlamenttől a kormányzaton keresztül az önkormányzatokig, mindannyian azért dolgozunk, hogy közösségeink az elérhető fejlesztési források nyerteseivé váljanak” – emelte ki Horváth Anna. 

A küldöttek egyöntetű szavazatukkal támogatják, hogy Kelemen Hunor folytassa RMDSZ-elnöki megbízatását. „Néhány fontos mérföldkövet megemlítve: az elmúlt 12 évben, mióta ő a szervezet elnöke, sikerült a nagy ellentéteket kisimítani, konfliktusokat megoldani. Az RMDSZ viszonya a Fidesszel 2011 előtt rendkívül feszültté vált, Kelemen Hunor elnökként azonban nemcsak, hogy rendezte, hanem barátivá tette ezt a kapcsolatot. Nagyon fontosnak tartom ezt, mivel a mi székelyföldi közösségünk is hasonló értékrendet követ, mint a magyarországi kormánypárt. Elnöksége alatt az RMDSZ vissza tudta szerezni a helyhatósági választáson Marosvásárhely és Maros megye, illetve Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését. Kelemen Hunor személyében egyensúlyt és összhangot képviselő elnöke van a szövetségnek”– hangsúlyozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. 

A Háromszéki Képviselők Tanácsának elnöke, Márton Árpád vezette az ülésszakot, amelyen a jelenlevő 53 tag elfogadta kongresszusi küldöttek névsorát. Háromszékről 79 tagú küldöttség – 55 korporatív, 24 választott taggal – vesz részt a Temesváron megszervezésre kerülő kongresszuson, ismertette az ülésen Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke.  

 (Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája)

 Fotó: Kocsis B. János

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 20., 13:21
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Ja igen, igy van. Kelemen Hunor szamithat Haromszekre, csak sajnos Haromszek nem szamithat ra ! Az a hulye aki meg ezekre szavaz !

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 5:16
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Jó cím,csak épp a választók ne számítsanak Kelemen Hunora.Pedig már harminc év Bukaresti parlamenti kepvislet után jó lenne számon kérni Hunorkatol,hogy mégis mivel tölti dolgos hétköznapjait?miért Háromszéken a legalacsonyabbak a fizetések,egyre kevesebbek a berek stb.Ja és mi helyzet a gyere hazza programmal? Hazza jöttem kérem,és még rosszabb a helyzet mind 5 ével ezelőtt.Pedigg ugyebár a közöséget kormányzzunk,hát persze a RMDSZ közösségre gondolt Hunorka…

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 8:17
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Kelemen Hunor a talpnyaloira szamithat, miert nem kernek velemenyt az egyszeru emberektol? Azok adnanak neki valaszt az biztos. A gyuleseikre csak a talpnyalok mennek,azok persze vissza valasztanak. Csalodtam az RMDSZ-be,de nagyot !. Ok magukert vannak,nem miattunk! Nem a magyar nepert!

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 21:06
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Amikor a kötelező oltást MEGSZAVAZTATOk, számomra megszüntetetek, a megélhetéshez, a munkához való JOGUNKAT, el AKARTATOK törölni a ” koalíciós partnerek ” kedvéért ha ettől arrafelé kampanyoljatok az olténiai magyar kisebbségnel, Böjte csuhasal együtt!! Abban a pillanatban mikor polcra teszünk azonnal a kormány politikát ugassatok, nektek a legfontosabb:Hatalmon lenni!!

  • User
    Dátum: 2023. március 22., 7:29
    ÉRTÉKELÉS: 3

    kitoltom amiben a velemenyem kinyilvanitom,aztan elkuldeni nem lehet! Na ez a politika! Felnek szembenezni az igazsaggal,inkabb blokkoljak!