Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jobb lenne, de mégsem jó

Jobb lenne, de mégsem jó Kovászna megye

A szenátustól érkezett egy olyan kezdeményezés, hogy 2022-re növeljék meg a hektáronként legelő állatok számát, ami – elvben – lehetővé tenné az állatlétszám növelését is – mondta el Könczei Csaba. Az RMDSZ agrárpolitikusa közölte: ennek ellenére sem szavazták meg a kezdeményezést, mert „jó lenne, de mégsem jó”.

Hirdetés
Hirdetés

A tervezet 0,3-ról, 0,5-re növelné a hektáronként legeltethető állatok számát, azaz míg most egy tehénhez legalább három hektár legelőt kell biztosítani ahhoz, hogy támogatást lehessen igényelni, ez két hektárra csökkenne.
– Elméletben ez nagyon jól hangzik, mert felszabadulna a legelők 30 százaléka, csak ott az a fránya gyakorlat. Gondolok itt elsősorban a több évre megkötött szerződésekre, a közbirtokossági szerződésekre, amelyeket mind újra kellene tárgyalni, mert a szabály csak 2022. január 1-jétől 2022. december 31-jéig lenne érvényes. Hogy mi lesz utána, azt sem mi, sem az Európai Unió nem tudja. A kezdeményezéssel önmagában egyetértettem, sőt egyetértek ma is, azonban ha csak egy évre szól, akkor összevisszaságot eredményez, nem rendet – nyilatkozta Könczei.

A parlamenti képviselő azt mondja: mielőtt szavazott volna, kikérte azoknak az állattenyésztőknek a véleményét, akik a megyében jól ismerik a helyzetet. Arra jutottak, hogy az intézkedésnek lenne pozitív hatása, hisz azok a gazdák, akiknek nincs elég legelőjük, így valószínűleg tudtak volna még bérelni, mások növelték volna az állatállományt. Ennek ellenére a tervezetet elvetették, mert egy év miatt nem szabad felrúgni egy működő rendszert. Hozzátette: a gondolatot „melegen tartják”, de csak akkor jön el az ideje elővenni újra, amikor tudják, hogy milyen szabályok lesznek érvényesek 2023-tól kezdődően. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 5., 8:50
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ott fön,nagyonsokat dolgoznak,fáradozznak azokért akik állattartással foglalkoznak. Kösz, a hatalmasnagy kifejtett munkájukért, esetleg potlékal vagy fizetes emeléssel kellene nekük meghonorálniI