Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az önkormányzaté lesz a dohánygyár

Az önkormányzaté lesz a dohánygyár Kovászna megye

Élni kíván a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a volt dohánygyári műemlék épületegyüttes megvásárlásával kapcsolatos elővételi jogával. Erről döntött a megyeszékhelyi képviselőtestület tegnapi, rendkívüli ülésén.

Hirdetés
Hirdetés

Az épületet a felszámolás alatt álló Galaxy Tobaccótól venné át a város, miután a művelődési minisztérium és a megyei tanács lemondott elővásárlási jogáról – mondta el megkeresésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Az ingatlant december végén becsültette fel a város, árát 6,34 millió euróban (csaknem 31 millió lejben) állapították meg. Az elővásárlási jog birtokosaként a város a felajánlott legalacsonyabb összegért, jelen esetben 4,9 millió euróért (ebből 2,76 millió euró az épület és 2,14 millió euró a telek) kaphatja meg az ingatlant.

„Rendkívül fontosnak tartom, hogy visszaszerezzük a közösségnek ezt a műemlék épületet, hisz Sepsiszentgyörgy várossá válásának egyik jelképéről van szó” – nyilatkozta megkeresésünkre Antal Árpád polgármester. A testület döntött arról is, hogy 300 ezer eurós kikiáltási áron, zárt borítékos nyílt tárgyaláson eladja a kulturális és oktatási célra használható, Gróf Mikó Imre utcai Keresztes-ház néven ismert ingatlant.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 5., 8:29
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A cím és az első mondat nem igazán passzol. A cím szerint borítékolható tény, az első mondat pedig szándék nyilatkozat. A tanár úr logikája sem a régi.

  • User
    Dátum: 2021. május 5., 16:21
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Magyar királyi dohánygyár!😉😂🤣
    Dantanasã erre mit lép?! Ők még kukuruz szárat püfékeltek, itt már gyönyörű épületet építettek a füstölők örömére!😉
    Pár sort nem írnának a tulajdonosról/ tulajdonosokról?!