Felhívás!

„Járványtempó” a bíróságon

„Járványtempó” a bíróságon Kovászna megye

A szükségállapotot kihirdető elnöki rendelet felfüggesztett minden peres eljárást, kizárólag azokban az ügyekben ítélkeznek, amelyek szó szerint benne vannak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vonatkozó határozatában. Ugyanakkor egyéb terminusok is „befagytak”.

Chiper Jănică bírósági szóvivő elmondta: rendes eljárásban csak az azonnali döntést igénylő ügyek folynak, például a családon belüli erőszak, távoltartási szerződés vagy kimondottan a szükségállapothoz kötődő ügyek, például orvosi felszerelések vásárlására kiírt közbeszerzés és még néhány, a CSM által kiemelt terület. Az összes többi ügyben „megállt az idő”.

– Ez azt jelenti, hogy minden „megfagyott” a szükségállapot kihirdetése előtti napon. Akinek pere volt az elmúlt három hétben, azok majd újabb idézést kapnak, miután lejár a szükségállapot. Ugyanakkor „nem telik az idő” azoknak sem, akik esetleg fellebbezni akartak. Ha erre március 16-án volt még öt napjuk, akkor most is annyi van, és ennyi lesz abban a pillanatban is, amikor vége a szükségállapotnak. Ugyanakkor, ha például valaki úgy véli, hogy jogtalanul bírságolta meg a rendőrség a kijárási korlátozások megszegése miatt, 15 nap áll a rendelkezésére, hogy ezt megfellebbezze. Ez az idő nem hogy nem jár le a szükségállapot végéig, hanem el sem kezdődik. Ugyanígy „áll az idő” minden elévülési és jogvesztési határidő esetében – magyarázza a bíró.

A szakember elismeri, a szükségállapot egy (de lehet, hogy legalább két) hónapja alatt némiképpen „egymásra csúsznak” a dolgok, például a fent említett 15 nap mindenkinek azonos időpontban „indul”, és így aligha lesz elkerülhető valamennyi torlódás, de „egységes rendelkezéssel és türelemmel” minden megoldható.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.