Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Járhatatlan utcák

Járhatatlan utcák Kovászna megye

Barót Város Tanácsának csütörtöki soros ülésén hét napirendi pontban tárgyalták a települést érintő fontosabb ügyeket. Egy tájékoztatás is elhangzott a gondozók helyzetéről, végül pedig, talán az egyre inkább tavasziasodó idő hatására is, néhányan szót ejtettek a sáros utcákról, járhatatlan járdákról.

Hirdetés
Hirdetés

A város és a hozzá tartozó települések arculata ugyanis a tél elmúltával egyre szembeötlőbben mutatja a rendezettség hiányát. A kérdés persze az, hogy lehetne-e ezen változtatni, és ha igen, hogyan?

A panaszok érintették Felsőrákost, Bibarcfalvát, de Barótot is, többnyire a nagy sár, a járhatatlan járdák miatt. Benedek-Huszár János polgármester azt mondta, ismertek számára ezek a gondok, a takarítást a sáncokkal kell kezdeniük, de mindenekelőtt szükséges lenne a hivatal gépparkjának további bővítése, hiszen gépek nélkül nem tudnak dolgozni.

Barót központjában a járdafelújítás a költségvetéstől függ – magyarázta, kérdés, hogy az elbírja-e majd ezt a kiadást, Bibarcfalván pedig a járdafelújítást a megye végzi el az úttal együtt. A helyieket arra kérte, addig is egy kis közmunkával ejtsék meg a fölöttébb szükséges javítani valókat. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások