Felhívás!

Januártól egyablakos rendszer lesz

Január 1-jétől minden megyeszékhelyi polgármesteri hivatalban és megyei tanácsnál működni fog az úgynevezett egységes engedélyeztetési bizottság, a cégek és magánszemélyek pedig egyablakos rendszerben igényelhetnek építkezési engedélyt – jelentette be Ion Ştefan közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszter. A hozzáértők szerint a gyakorlatban ez (is) működésképtelen lesz.

 

Az elképzelés szerint azoknak a vállalkozóknak vagy magánszemélyeknek, akiknek építkezési engedélyre van szükségük, ezután nem kell megszámlálhatatlan helyen sorban állniuk, hanem – akár online – az egységes engedélyeztetési bizottsághoz fordulnak, amely minden engedélyt beszerez. Henning László szerint ez „igen szép elmélet”, csak nagy kár, hogy a gyakorlatban nem fog működni. A megyetanácselnök-helyettes azt mondja, „derék elgondolás” az, hogy ne az igénylőnek kelljen beszereznie nyolc–kilenc engedélyt különböző intézményektől, a tűzoltóságtól a gázosokon keresztül a környezetvédelemig, hanem tegye meg ezt helyette a megyei tanács illetékes bizottsága, saját titkársága révén, hogy a dolgok gyorsabban és kényelmesebben haladjanak.

– Ez legkevesebb két sebből vérzik. Először is, ha nincs részletes, kötelező érvényű módszertani útmutató, akkor mi hiába küldjük tovább láttamozásra a dokumentumokat, mert ha a többi intézmény a most érvényben lévő harmincnapos határidővel válaszol, az engedélyezés sokkal többet fog tartani, mint eddig. Másodszor: a magánszemélyek aligha élhetnek az online rendszer előnyeivel, hiszen – a cégektől eltérően – nincs vagy legalábbis nagyon kevesüknek van elektronikus aláírásuk, ami nélkül érvénytelenek a leadott papírok – összegezte a megyei tanács alelnöke.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 27., 10:34
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez olyasmi mint pl az autóbeíratások! Itt is pár ügyeskedő “tervező” ebből élt és élni fog! Nélkülük hála a hivatali korrupciónak az ember csak nehezen rúgdossa a labdát! Ha tisztességes határidőn belül akarjuk ki kell fizetni a “tanulói díjjat”!🤣😂😎

  • User
    Dátum: 2019. december 29., 17:25
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Remélem ott lesz a megye első és legfontosabb embere is…. a megyei fő … Állat…. orvos is, aki bőkezűen osztogatja majd a bűntetéseket is…, a “ hirhedt neje” tanácsára!
    Mert ugyebár a seprű vezeti a megyei állategészségügyet….., ha valaki is nem tudná! Bizony, legyen világos….mindenkinek!Persze mindenképpen működik a cenzúra!