Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pozitív példa a fogyatékkal élőknek

 

Több mint 300 fellépés 10 különböző országban, 100 ezer résztvevő a koncerteken – ezekkel a számokkal nem más büszkélkedhet, mint egy olyan holland zenekar, amelynek tagjai fogyatékkal élő fiatalok. Ebben az évben pedig egy kis csapat itthon is esélyt kapott, hogy – a segítségünkkel – hasonló élményekben lehessen része.

Hirdetés
Hirdetés

Mindez a United by Music Románia Alapítvány keretében zajló projekten keresztül vált lehetségessé, a szervezet ugyanis olyan ügynökségként működik, amely fogyatékkal élő művészeket karol fel. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy zenei oktatást és fellépési lehetőségeket biztosítanak számukra, rendszeres zenei táborokat szerveznek, ahol mentorok segítségével gyakorolnak, a repertoáron dolgoznak. Mostantól pedig magánszemélyek is támogathatják az első olyan erdélyi zenekart, amelynek tagjai tehetséges, fogyatékkal élő zenészek, adományozni lehet havonta (vagy egyszeri adományként) a United By Music projektjének fenntartására.

A zenekar fenntartásának fontosabb költségtételei: mentorok, zenetanárok honoráriuma, adminisztratív költségek, a zenészek szállítási/utazási költségei, járművek biztosítási és karbantartási költségei, szállás és étkezés a zenetáborok során, hangszerek karbantartása és szükség szerint új felszerelések vásárlása. A united-by-music.ro/hu/támogass linken található „Támogass” modulra kattintva bárki utalhat 25, 50, 75, 100 lejt, tetszőleges összeget havi rendszerességgel vagy akár egyszeri alkalommal is. Az adatbázisba bekerülő adományozók rendszeres tájékoztatást kapnak e-mail-ben az adományok felhasználási módjáról, valamint meghívót az eseményekre. (A pénzutalással járó adatfeldolgozás teljesen biztonságos, a Euplatesc.ro szolgáltatóval dolgoznak.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük