Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ismét lehet látogatni

Feloldják a látogatási tilalmat hétfőtől a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Néhány osztályon azonban továbbra is tilos a látogatás, ahol pedig szabad, ott is szabályok lesznek – értesít az egészségügyi intézmény.

Hirdetés
Hirdetés

Hétfőtől, március 7-től ismét lehet látogatni a megyei kórházban fekvő betegek nagy részét, tekintettel arra, hogy Kovászna megye fertőzöttségi aránya 4 ezrelék alá esett – adta hírül a kórház vezetősége.
A látogatásokra a hét három napján, hétfőn, szerdán és pénteken lesz lehetőség, 15 és 16 óra között, naponta egyszer, minden betegnél 15 percig. A látogatók számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk, illetve a lábbelire felvett cipővédő viselése, a kezek fertőtlenítése, illetve be kell tartaniuk az egészségügyi személyzet instrukcióit is.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy nem szükséges előzetesen feliratkozni, amennyiben egy nem-covid osztályon fekvő beteget kívánnak meglátogatni. Kivételt képeznek azok a helyzetek, amelyekben a beteg az intenzív terápiás osztályon fekszik, ahol csak előzetes programálás és jóváhagyás után lehetséges a látogatás 13.30–14.30 óra között. A neonatológia osztályon továbbra is tilos a látogatás.
A súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek látogatására továbbra is egy családtagnak van, munkanapokon, napi egy alkalommal lehetősége, 13.30–15.00 közt, maximum 15 perc erejéig, előzetes kérés és a kezelőorvos jóváhagyása után.

A Covid-19 részlegeken látogatóknak tilos bármilyen testi kontaktus a betegekkel, illetve tilos átvenni bármilyen személyes tárgyat a betegtől, továbbá nincs megengedve a mobiltelefon, öngyújtó, cigaretta és egyéb tárgyak bevitele sem. A látogatáshoz szükséges űrlap elérhető a kórház honlapján és kitöltve a programarivizite@spitfog.ro címre kell elküldeni. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük