Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén volt a nyolcadik

Idén volt a nyolcadik Kovászna megye

A Bálványosi Huszárakadémia nyolcadik felvonásán idén 153 hagyományőrző huszár gyarapította elméleti tudását.

Az akadémia résztvevői – 24 hagyományőrző csapat a Kárpát-medence 31 magyarlakta településéről, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség képviselői – már pénteken megérkeztek Bálványosfürdőre, ahol Daragus Attila torjai polgármester, hagyomány­őrző huszárkapitány vendégszeretetét élvezték. Az előző évekhez hasonlóan, szombaton előadások hangzottak el, többek között dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, Bordi Zsigmond Loránd régész doktorandusz és vitéz dr. Kádár László hagyományőrző huszár alezredes tartott történelmi kiselőadást vagy egyáltalán a régi idők katonai szokásairól.

Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap az altorjai Szent Miklós-templomban ünnepi szentmisén vettek részt a jelenlevők, igét hirdetett Hatos Mihály altorjai római katolikus plébános, tábori lelkész, aki évekkel ezelőtt a huszárakadémia Bálványosra költöztetésének gondolatát felvetette. A szentmise végén Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Daragus Attila szólt a jelenlevőkhöz, akik ezután Háromszék egyetlen lovashuszár-szobrához vonultak, ahol megtartották az előléptetéseket is. Idén az uzoni hagyományőrző huszárcsapat és a kézdiszéki hagyományőrző egyesület több tagja avanzsált hagyományőrző tisztté és altisztté, egyes kézdiszéki tagok pedig dicséretben részesültek a hagyományőrzés terén kifejtett munkájukért. A ceremónia végén minden egyesület elhelyezte az emlékezés koszorúját a Miholcsa József által készített szobor talapzatánál, amely mellett négy helybéli lovashuszár állt őrséget. A tegnapi nap szintén előadásokkal ért véget.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 21., 18:05
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Huszárok, vitézek! Gondolom sokan még fegyverrel sem lőttetek! Arról ne is beszéljünk, h ha vmi történne az elsők lennétek akik messzire húznátok!🐇

    • User
      Dátum: 2019. január 23., 16:17
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Fogalmuk sincs az itt szemétkedőknek, hogy miről van szó! Amúgy egyébként sokan gyakorló katonák, rendőrök. Énmagam mesterlövész kiképzést kaptam anno. Kíváncsi lennék a hozzászólóknak van-e fogalmuk a szabadságharcról… Ja… és lőttünk… sokat… többet mint ti valaha…

  • User
    Dátum: 2019. január 22., 15:39
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A kitunteteseket amirol szo volt nagykeresztet,aranymedallal mikor adjak at,mert szeretnek reszt venni az unnepsegeken ? Gondolom egy kovetkezo alkalomkor ,de mikor meglesz az idopont ,ertesitsetek !