Huszonketten jelentkeztek

Huszonketten jelentkeztek Kovászna megye

Harmadik alkalommal szerveztek véradási kampányt a sepsiszentgyörgyi Szimplában. Tegnap a rendhagyó környezetben tartott eseményre többen jelentkeztek, mint ahányan egy átlagos napon felkeresik a vérközpontot.

A Kovászna Megyei Vérközpont és a sepsiszentgyörgyi Szimpla még tavaly nyáron indította el a véradási akcióját, amit időről időre megismételnek. A rendhagyó környezetben szervezett megmozdulás azért különleges, mert sokkal többen jelentkeznek ilyenkor, mint egyébként szoktak – mondták a vérközpont munkatársai. Korábban a Szimpla előtti kórházi buszban történt a vérvétel, most bent a bárban alakítottak ki kórházi körülményeket.

A nyilatkozat kitöltése után, miszerint a donor beleegyezik, hogy a vérét felhasználják műtétekhez, egy kérdőívet is ki kellett tölteni különböző orvosi és életviteli kérdésekkel, majd mintegy 15 perc alatt megtörtént a véradás is. Ennek során 450 ml vért vesznek le, illetve még egy keveset az orvosi vizsgálatok elvégzéséhez, ugyanis minden véradónak jár az ingyenes vérvizsgálat. A véradást követően a jelentkezők kávét, vörösbort és zsíros kenyeret kaptak, de nem maradt el a véradásért járó hét ételjegy sem. Sajnos, az is előfordul, hogy elküldik a jelentkezőket, főleg nők esetében, ha nem érik el a megfelelő testsúlyt, de a vérnyomásgondokkal küzdők sem adhatnak vért.

A Szimplába szervezett véradásra 22 személy jelentkezett, ami háromszorosa annak, ahányan a központba mennek be egy hétköznap. A 22-ből 3 esetben nem sikerült vért venni vérnyomásgondok és vérszegénység miatt. A központban naponta 11–12 véradó jelentkezik, a tavalyi évet összegezve azonban mindössze 7 személy volt az átlag.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások