Felhívás!

Hiánypótló rendezvény

Hiánypótló rendezvény Kovászna megye

Ma és holnap virágvásárt szerveznek Kézdivásárhely főterén. Ezzel az önkormányzat a vírusjárvány miatt elmaradt, korábban a Molnár Józsiás parkban, tavaly a központban megszervezett Virágvarázs nevű rendezvényét akarja pótolni.

Több mint egy évtizede rendeznek virágvásárokat a céhes városban, így a város és a környékbeli falvak lakói a Molnár Józsiás parkban, majd 2019-ben már a főtéren megtartott expón szerezhették be a legszebb virágokat. Ez idén elmaradt, cserébe a városháza halottak napjára virágvásárt szervez ma és holnap 9–17 óra között a Gábor Áron téren.

A rendezvényre túljelentkezés volt, ugyanis az önkormányzat tíz helyet tud biztosítani a virágkereskedőknek, így kilenc árusnak jut külön stand, ketten pedig osztozkodnak egyen.

A városháza a bejelentkezés függvényében fogadta az árusokat, előzetesen értesítve azokat, akik a Virágvarázson is kiállítottak. A virágtermelők jelentős rész háromszéki, egy árus jelentkezett Marosvásárhelyről. A szervezők közölték a kényszerből visszautasított vállalkozókkal, hogy amennyiben valaki mégsem jelenik meg, vagy korábban eladja a portékáját, akkor a jelentkezési sorrendet figyelembe véve értesítik őket. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.