Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Van B terv is

Van B terv is Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi közös temetőben is zajlanak az előkészületek a halottak napjára, a temetőt karbantartó, működtető illetékesek elmondták, első alkalom, hogy a temető októberi takarítása során kaszálni is kelljen a sírok között.

– A közös temetőben felszerelt térmegfigyelő kamerák jól működnek, hatékonyak, hiszen az utóbbi években jelentősen csökkent a temetőben a rongálások, lopások száma, mondhatni mostanra kimaradtak – mondta Máthé László, a temetőt adminisztráló Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője.
Hangsúlyozta, akár az elmúlt években, idén is forgalomkorlátozásra kerül sor a halottak napján, továbbá kérték, hogy a lőteret is nyissák meg, hogy könnyebben parkolhassanak a temetőbe kilátogató személyek.

Hirdetés
Hirdetés

– A közös temető területén kötelező a maszkhasználat, illetve a járvány megfékezése érdekében hozott összes szabály betartása. Ki is függesztettük az erre vonatkozó figyelmeztetéseket – részletezte.

Rákérdeztünk, hogy egy sírhely mellett elférnek-e majd a megemlékezők, ha mindenki a 1,5–2 méteres távolságot betartja. Máthé kifejtette, a járványra való tekintettel az emberek toleránsabban kell viselkedjenek, és akkor nem lesz gond.

A temető területének bővítéséről is érdeklődtünk: Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterétől megtudtuk, csupán egy földtulajdonos rábólintására várnak még, ám ha ez tovább késik, akkor van már B tervük is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük