Felhívás!

„Hazatért” a helyi rendőrség

„Hazatért” a helyi rendőrség Kovászna megye

Isten hozta haza a helyi rendőrséget! – köszöntötte tegnap Hadnagy Istvánt, a helyi rendőrség vezetőjét Antal Árpád.
Sepsiszentgyörgy polgármestere A mi városunk, a mi felelősségünk sorozat negyedik állomásán megállapította: érződött a helyi rendfenntartók hiánya a városban.

Miután valamennyire sikerült rendet teremteni, tavaly, a szükségállapot alatt „elvették” a helyi rendőrséget, és
ennek látszott is az eredménye – mondta a polgármester. Példának hozta fel, hogy ismét „megbátorodtak” a kiskamionok tulajdonosai, és a tömbházak közötti parkolókban foglalják a helyet (ez – elvben – 1,9 tonnánál nagyobb jármű esetében tilos), elszaporodtak a koldulók a közterületeken, hajléktalanok „vettek birtokba” mindenféle menedéknek használható helyet.

Antal elmondta: ebben az évben bővíteni szeretnék a helyi rendőrség eszköztárát azzal (is), hogy testkamerákat szerelnek rájuk.

– Ez nemcsak a rendőröket, hanem a polgárokat is védi, mert ha minden interakciót rögzítünk, akkor utólag nincs vita arról, hogy ki emelte fel a hangját, ki nem beszélt udvariasan, tulajdonképpen mi miatt alakult ki egy konfliktus – magyarázta a polgármester.

Ugyanakkor egy vagy több drónt is vásárolnának, hogy nehezebben megközelíthető helyeket is hatékonyan ellenőrizni lehessen, legyen szó illegális szemétlerakásról, vagy hulladékégetésről, de mindenek felett számítanak a lakosság közreműködésére.

– Csak akkor fogunk tudni egyről kettőre lépni, ha a város lakói is segítenek. Tudom én, hogy sokan nem szívesen jelentik, ha törvénytelenséget látnak, mert akkor lehet, hogy behívják őket a rendőrségre, nyilatkozni kell, de csak akkor lesz ez a város biztonságosabb, hogyha együtt tudunk dolgozni a lakókkal, és ők velünk – szögezte le Antal Árpád.

Hadnagy István „furcsának” nevezte a mögöttük lévő évet, amíg a belügyminisztérium kötelékében szolgáltak, de azt mondja: nem volt semmilyen „összefejelés”, nem nézték őket „másodrangú” rendőröknek. Leginkább a járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések betartatása, a karanténok őrzése és az otthoni elszigetelésben lévő személyek ellenőrzése volt a feladatuk.

– Mi is örülünk, hogy vége ennek a periódusnak, azonosítani próbáljuk azokat a problémákat, amelyek megjelentek, mióta „elmentünk”. A már említetteken kívül ide tartozik a parkolási fegyelem fellazulása, különböző dolgok közterületeken való árulása is – mondta a helyi rendőrség vezetője. Hadnagy hozzátette: bővíteni szeretnék a közterület-figyelő kamerák számát, ugyanakkor azonban olyan számítógépes programot is beszereznének, amelyek hatékonyabban használnák a begyűjtött információt, például képesek legyenek egy rendszám leolvasására,
beazonosítására, sőt a követésére is.

Antal Árpád ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni: a kamerák által felvett anyaghoz semmilyen más hatóság nem fér hozzá, bizonyos kamerák, bizonyos időszakban rögzített képeit kérheti egy eljárás keretében a rendőrség vagy ügyészség, de ennek a kérésnek „nyoma marad”.

– A kamerarendszer nem a jóhiszemű emberek „követéséről” szól, hanem a bűncselekmények megelőzését, vagy felderítését segíti – tisztázta a polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a közbiztonság odáig fejleszthető a városban, hogy „senkinek nem jut eszébe szögesdrótot tenni a kerítésére”.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások