Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hasznosak a Lélekórák

Hasznosak a Lélekórák Kovászna megye

Külső felújítás alatt áll a kovásznai római katolikus templom, de számos tevékenység is zajlik a Szent István király plébánián: gitártáborok, felnőttképzések és családi napok. Péter Arthur plébánossal terveiről és az egyházközségen belüli munkásságáról beszélgettük.

– Szemlátomást csinosodik a templom. Milyen munkálatok vannak tervben?

– A magyar állam és a megyei tanács támogatásával újul meg az épület külseje. Újravakolják, simítják, hálózzák és lefestik. Ezenkívül ugyanezzel a céggel dolgozunk Kommandón is az új óvoda felépítésén, amelynek nemsokára végére érünk. A belső festés, a bútorzat beszerzése és a villámhárító felszerelése van hátra csupán. Ezt szintén a magyar állam támogatta.

Hirdetés
Hirdetés

– Mivel foglalatoskodnak jelenleg az egyházközségben?

– Nemrég volt elsőáldozás a fürdővárosban, illetve Kommandón. Május 15-én 16 gyermek vette először magához az Úrjézust itt Kovásznán, 22-én pedig négy gyermek Kommandón. A kicsik egy éven keresztül rendszeresen jártak felkészítőkre, az utolsó hetekben mindennap. Emellett már készülünk a pünkösdi búcsúra, szervezzük a zarándoklatot Csíksomlyóra. Terveink szerint egy 40−50 személyes autóbusszal megyünk majd, a hívek még iratkozhatnak.

– Egy hónappal ezelőtt ifjúsági napot tartottak Kommandón. Hogyan zajlott, terveznek még hasonlót?

– Öt éve zajlik nálunk gitáriskola. Az első három évben egy kézdivásárhelyi tanárnő tanította a gyermekeket, most pedig a nagyobbak a kisebbeket. A tavaszi szünetben úgy gondoltuk, felvisszük őket egy napra Kommandóra, az óvoda udvarára. Továbbá csatlakoztak az elsőáldozók is, így 59 gyermek volt összesen. Főztünk, imádkoztunk, játszottunk. Egyébként nyaranta van két gitártáborunk, egy a nagyobbaknak, egy pedig a kisebbeknek. Ezekre a táborokra is nyertünk pályázatot a Lyukaskő Egyesülettel és a Tündérvár Nagycsaládosok Egyesületével közösen. Továbbá Szent István családi napot is szoktunk szervezni a búcsú környékén, amikor délelőtt valaki előadást tart a felnőtteknek, közben gyermekfoglalkozások zajlanak, délután pedig ebéd, majd versenyek és játékok következnek.

– Évek óta zajlik a Lélekóra című felnőttképzésük. Mesélne erről?

– A Lélekóra lényege, hogy különböző témákban, különböző emberek tartanak előadásokat felnőtteknek. Legközelebb, a csíksomlyói búcsú előtti csütörtökön Csókai András professzor jön el hozzánk, majd július közepén Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója. Ő a fiúgyermekek neveléséről tart előadást, ugyanis nagyon fontos, hogy a fiúkat férfivá neveljük. Ennek érdekében tartottunk tavaly Kommandón apa–fia-tábort is. A „lélekórákat”, úgy gondolom, érdemes megtartani, ugyanis mindig nagy az érdeklődés, egy-egy előadásra megtelik a templom. A hagyományos vallásosságot kedvelő emberek programja továbbá a Mária-áhítat, amelyet minden harmadik szombat délután tartunk. Ilyenkor szentségimádással kezdünk, majd a szentmisét követően ünnepélyes rózsafüzér jön, aztán a gyertyás körmenet a templom körül.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás