Felhívás!

Hárman új élet előtt

A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetőségétől megtudtuk, a koronavírus-járvány alatt jelentősen megcsappant a felajánlások száma, így – az előző évekkel ellentétben – idén nehezebben tudnak segíteni azoknak, akik kitörnének ebből a közegből, új lakásban kezdenének új életet. Jó hír, hogy egy kis összefogással mi is segíthetünk!

Székely Róbert, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetője elmondta, jelenleg 25 hajléktalan veszi igénybe a szálló szolgáltatásait, közülük hárman éppen a kitörés lehetősége előtt állnak, bérlakásba költözhetnének. Egy huszonéves, egy középkorú és egy idős hajléktalanról van szó, nekik kellene segíteni lomtalanítás során fölöslegessé vált konyhabútorokkal, konyhaasztallal, székekkel, de fölöslegessé vált hűtőszekrényt, aragázkályhát is szívesen fogadnak.

– A szobákat berendeztük, takarítottunk, már költözés előtt áll a három személy, ám a konyhák még üresek, nincs konyhaasztaluk, nincsenek székeik, hűtőjük, aragázkályhájuk. Egy negyedik személy is költözhetne, lakást már találtunk számára, de addig nem lépünk tovább, amíg részéről is nem látjuk a szándékot, az akaratot: fölösleges lenne beköltöztetni egy lakásba az idős bácsit, aztán pár nap múlva a parkból részegen összeszedni, és újra a szállóra behozni. Nagyon szívesen segítünk mindenkinek, de kell, hogy lássuk az elhatározást a másik fél részéről is – részletezte Székely.

Ha bárki tud segíteni konyhabútorral, asztallal, székekkel, hűtővel, aragázkályhával, tárcsázza a 0735.226.690-es telefonszámot, és egyeztethet arról, hogy mikor szállítsák el tőle a fölöslegessé vált holmit. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.