Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hang és ölelés a szeretetiskolában

Hang és ölelés a szeretetiskolában Kovászna megye

A Kézdivásárhelyi Szeretetiskola Egyesület sikerrel pályázott a Norvég Alap Active Citizens Fund programjánál Voice&Hug (Hang és ölelés – szerk.) című projektjével. A részletekbe az egyesület elnöke sajtótájékoztatón avatta be lapunkat.

Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Katalin elnök elöljáróban elmondta, a Kézdivásárhelyi Szeretetiskola Egyesület azzal a céllal jött létre 2020-ban, hogy aktív szerepet vállaljon az iskolákban és családokban jelentős mértékben jelenlevő erőszakos cselekedetek visszaszorítását célzó társadalmi munkában. „Sajnos, az internet korában felerősödtek ezek az ártatlannak tűnő bántalmazások, amelyeknek leggyakoribb elszenvedői a fiatalok, gyerekek. A »bullying« (megfélemlítés) amellett, hogy megkeseríti a bántalmazott életét, komoly akadályt jelent a tanulásban, a gyerekek közösségi életében, sokszor életre kiható traumákhoz is vezethet. Egyesületünk elsősorban ennek a jelenségnek a csökkentésére törekedik, elsősorban azzal, hogy tudatosítani kívánja a társadalomban, hogy idejében felismerjék, és tegyenek ellene” – hangsúlyozta.

Emellett az egyesület azt is felvállalja, hogy annak a gyermekcsoportnak, amellyel közvetlen kapcsolatban van, igyekszik az életkörülményeit javítani. „Ez megnyilvánul olyan akciókban, amelyekben meleg ételt biztosítunk a rászoruló gyerekeknek, napi szinten foglalkozunk velük, hogy érezzék a társadalom törődését.”

A Norvég Alapnál nyertes pályázat 2022 novembere és 2024 áprilisa között huszonöt 7 és 17 év közötti gyerek és ötven hozzátartozó bevonásával valósul meg. A program három részletben összesen 50 ezer eurót bocsát rendelkezésre meleg ebéd biztosítására, táboroztatásra és előadások rendezésére.

A Kelemen Katalin vezette egyesület a rászorulók segítését tűzte ki célul

„Rendkívül fontos, hogy minden nap meleg ebédet biztosíthassunk a délutáni foglalkozások mellett a programba bevont gyerekeknek, fiataloknak. Aztán a környékbeli falvak iskoláival és polgármesteri hivatalaival együttműködésben rendezendő, a bántalmazás megelőzését célzó előadásokon pszichológus, nőgyógyász és mentálhigiénés szakember is részt vesz. Emellett a budapesti Sorsod a Sorsom Alapítványtól 15 fiatalt látunk vendégül kísérőikkel három napig és egy teljes hétvégét töltünk Parajdon június 16-a és 18-a között” – sorolta.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük