Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gyengébb volt a szezon

Véget ért a strandszezon, bezárt a létesítmény Sepsiszentgyörgyön, mely a tavalyhoz képest néhány nappal tovább tartott nyitva, a végén pedig egy óriási habpartit is szerveztek. Ugyanakkor a bevétel elmarad a tavalyitól – tudtuk meg a működtető cég vezetőjétől.

Hirdetés
Hirdetés

Ettől a héttől bezárt a városi strand, viszont újranyitják a Román Vilmos Uszodát, ahová úszni, szaunázni, illetve a sóbarlangba ejtőzni várják a kikapcsolódni vágyókat – mondta Bodor Loránd, a Sepsi Rekreatív igazgatója, aki elégedett a bevétellel és a látogatók számával is, annak ellenére, hogy idén mindkettő csökkent. Kevesebben látogattak a strandra, nem érte el a befogadóképesség teljes szintjét a látogatottság, és a bevétel is mintegy 5 százalékkal csökkent.

Az összbevétel idén 650 ezer lejre rúgott, összesen 27.200 jegyet adtak el, de arról egyelőre nincsen adat, hogy hányan használták a Sepsi Card-ot. Nagycsaládos je­gyet 500-at értékesítettek, a délutáni belépések száma, amikor olcsóbb volt a strandolás, 2400 körül volt. Felnőtt jegyet 10.500-at adtak el, kedvezményeset (diák, nyugdíjas) 13.800 darabot.

Az igazgató úgy véli, bár a bevétel elmarad a tavalyitól, sikeresnek mondható a szezon. A visszaesést elsősorban az indokolja, hogy – az időjárási viszonyok miatt – rövidebbre szűkült a fürdőzésre alkalmas időszak, illetve ez volt a járvány utáni első év, amikor szinte minden korlátozás nélkül lehetett utazni, amit nagyon sokan kihasználtak, és inkább külföldre mentek nyaralni.

Ami a Sepsi Card-ot illeti, a Sepsiszentgyörgy körüli falvak lakói is várják a lehetőséget, hogy számukra is biztosítsanak valamilyen kedvezményt, hiszen – mint gyakran hangoztatják – ők is a megyeszékhelyhez, illetve annak vonzásköréhez tartoznak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük