Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos a gazdasági szféra

Az új testvérvárosi kapcsolat mellett felpörgetnék a régieket is – hangzott el a vasárnap véget ért Szent György Napokon. A kiskunhalasi küldöttség tagjai új lehetőségeket látnak az immár húsz­éves testvérvárosi kötelék kibővítésére.

Szűcs Csaba kiskunhalasi alpolgármester Tóth-Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi polgármester-helyettessel egyeztetett ebben a témában.
A felek úgy vélik, hogy a testvérvárosi kapcsolat nem merülhet ki önkormányzati és kulturális szinten, hanem ennek „gazdasági alapot” kell adni.

– Természetesen mi nem köthetünk üzletet a cégek helyett, nem is ez a feladatunk. Viszont meggyőződésem, hogy minden erőnkkel támogatni kell azt, hogy a két város vállalkozói találkozzanak és megtalálják azt az együttműködési lehetőséget, amely mindannyijuknak előnyős – fogalmazta meg Szűcs Csaba.

Az alpolgármester azt mondja, az első ilyen találkozót még idén tető alá hozzák.

Kiskunhalassal korábban is volt hasonló próbálkozás. Akkor háromszéki részről – többek között – Bagoly Miklós és Vajda Lajos, az ASIMCOV kis- és középvállalkozói szövetség elnöke, illetve igazgatója, halasi részről pedig Papdi József vállalkozó állt a mozgalom élén, ám ez a kapcsolat a kezdeti lelkesedést követően elcsendesedett. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük