Felhívás!

Fogy a remény

Fogy a remény Kovászna megye

Jól megfagytak az emberek – ennyiben összegezte a bukaresti tiltakozó akciók „eredményét” Vasile Neagovici. A Sanitas Szakszervezeti Szövetség képviselői pénteken az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium, tegnap a parlament előtt tartottak sztrájkőrséget.

A pénteki akción, amelyen a háromszékiek is részt vettek (a megyék felváltva vesznek részt a fővárosi tüntetéseken, mert csak korlátozott számban engedélyezik a jelenlétet – szerk. megj.) még csak „mondtak valamiket”, de tegnap még azt sem.

– A munkaügyi miniszter kerülgette a témát, hogy „nem pontosan úgy lesz”, hogy „majd még meglátjuk”, de valójában semmi konkrétat nem ígért. Ha minden úgy marad, ahogyan a költségvetés-tervezetben van – márpedig leírva az van, a többi csak szóban hangzott el – akkor valószínűleg nem kapunk fizetésemelést sem, és a pótlékainkból is levágnak. Így jár az a társadalom, amelyik több mint harminc éve az ígéretekre szavaz – nyilatkozta Neagovici.
A szakszervezeti bizalmi szerint az egészségügyi dolgozók jó úton vannak, hogy „a mi hőseink” megtisztelő státuszból átmenjenek „követelőző állami alkalmazott” minősítésbe amiatt, mert „kérni merik”, hogy tartsák be a törvényt.

Neagovici felhívta a figyelmet arra is, hogy „színtiszta porhintés” az, hogy az egészségügy költségvetése nagyobb, mint tavaly.

– Az egészségügyi minisztérium valóban több pénzt kap, mint 2020-ban. A minisztérium azonban gyakorlatilag csak a sürgősségi ellátást, az oltáskampányt, az országos programokat finanszírozza. Hogy az egyszerű polgár mit kap a kórházban, az attól függ, hogy mennyi pénze van az egészségbiztosító pénztárnak (CNAS). Nos, a CNAS, a költségvetés-tervezet szerint, körülbelül kétharmadát kapja, mint tavaly, és a tavalyi pénze sem volt elég – magyarázza Neagovici. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások