Felhívás!

Felújított túraútvonalak

Felújított túraútvonalak Kovászna megye

Tavasszal láttak neki, mostanra sikerült befejezni a Csomád-hegység túraútvonalainak felújítását. A Kovászna Megyei Hegyimentő Szolgálat végezte el a szükséges munkálatokat.

Egyes szakaszokat teljes hosszukban, másokat csak részlegesen javítottak fel, a terepmunkának nem kedvezett a tavaszi időjárás, a sok eső miatt csak ritkábban tudtak dolgozni. Lényeges, hogy a túraútvonalak mentén jól láthatóak legyenek a festett jelzések (képünk), különben könnyen el lehet tévedni, éppen ezért ezeket a munkálatokat minden évben elvégzik, hangsúlyozta Leonid Moscviciov, a hegyimentő szolgálat vezetője.

A Csomád-hegység kiemelten népszerűnek számít a turisták körében, sokan ismerik az útvonalakat, de azokat a natcov.ro honlapról is le lehet tölteni, és ajánlott is, mielőtt nekivágnánk az erdőknek. A hegyimentők azt javasolják, saját biztonságunk érdekében lehetőleg mindig keressünk társat a túrázáshoz, azok, akik nincsenek fizikai terheléshez, testmozgáshoz szokva, mindenképpen a könnyebb szakaszokat válasszák a kiránduláshoz, tervezzék meg előre, hogy melyik útvonalat szeretnék bejárni.

Ha mégis egyedül vágnánk neki, nem árt szólni egy családtagnak vagy barátnak, hogy hol vagyunk, vagy letölthetjük a Salvamont–Vodafone telefonos applikációt, és jó, ha van nálunk egy tartalék akkumulátor a mobilhoz, hogy bármilyen helyzetben tudjunk segítséget kérni.

Természetesen figyelnünk kell az állatokra is, jobb elkerülni a nagyvadakkal való találkozást, hívják fel a figyelmet honlapjukon a hegyimentők, akik nyomatékosan kérnek arra is, hogy ne feledjünk zacskót vinni magunkkal, és abba gyűjteni a hulladékot, szemetet, hiszen sajnos nagyon sokan lelketlenül eldobálják azt a természetben.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 27., 9:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ugyesek vagytok fiuk! Sok a termeszetet kedvelo , turazni vagyo , idos es fiatal egyarant. Nekik hasznos amit csinaltok. Elegans kezlegyintessel nyugtazzatok a rosszindulatu , irigy , arrogans beirasokat , mint amilyen a multkori csoportkepetek kozlesekor tortent.Az ilyenek keptelenek masok munkajat , sikereit ertekelni.