Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fejetlenség országszinten

Fejetlenség országszinten Kovászna megye

Nem teljesíthető a 4-es számú katonai rendelet azon kikötése, hogy az önkormányzatok lépcsőházanként fertőtlenítőszert biztosítsanak. Ettől függetlenül a céhes városban már zajlik a fertőtlenítés.

„Honnan? Milyen fertőtlenítő eszközt? Kutyalánccal kössük oda?” – tette fel a kérdést Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester a négyes számú katonai rendelettel kapcsolatos érdeklődésünkre. Az ugyanis előírja, hogy minden egyes lépcsőházat fertőtleníteni kell, ugyanakkor az önkormányzat kell ellássa a lakózónákat (tételesen lépcsőházakat – szerk.) olyan anyaggal, ami megöli a COVID-19-vírust.

A rendelkezés első felének eleget tud tenni Kézdivásárhely, partnercége már tegnap megkezdte a lépcsőházak fertőtlenítését. A rendelkezés másik fele okoz gondot: a bukaresti kormány egyszerűen nem méri fel, hogy mit kér, minek kellene eleget tenni – magyarázta Bokor Tibor polgármester. „Mindannyian jól tudjuk, hogy a fertőtlenítőszerekkel hadilábon áll az ország. Kérdésem az, bár mindannyian törvénytisztelő polgárok vagyunk, miként lehet azt megoldani, hogy ne keljen lába a szernek?”

Hirdetés
Hirdetés

Kézdivásárhelyen – információink szerint – nem csak a helybeli, külföldről érkezett vendégmunkásokat zárják karanténba, hanem a más településekről érkezőket– pl. Barót – is. Ez megint csak a kormány fejetlenségére utal. „Fertőtlenítőszerre, védőfelszerelésre van szükségünk, nem üres szavakra” – nyomatékosított az elöljáró. A polgármester szerint az intézményes karanténban levőkkel nehéz a kommunikáció, az egyik elkülönített személy arra panaszkodott, hogy a szobájában nincs mikrohullámú sütő, szerinte „csapnivaló a hatóságok által biztosított helyiség”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 1., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Nem kell ide semmi fertotlenito szer!!!!A levego megtisztult meg a nagy varosokba is ahol folyamatosan evek ota szmog volt.A jol mukodo immunrendszerhez tiszta levego kell,sok napfeny.Orultunk,hogy leallt a sok auto na meg kenyszerbol sok gyar ami szennyezett,most meg befujassak az egesz varost valami vegyszerrel,hogy jokat szivjunk az agyon permetezett levegobol.Tisztara agyalagyult intezkedes!!!Igaza van Bokor urnak….most amikor sehol nem kapni fertotlenito szereket akkor kerik a torveny betartasat.Az a kezfertotlenito nem fog 5 percig megmaradi a lepcsohazakba ha oda szegelik a falhoz meg akkor sem.Es azt fogjuk latni,hogy a tolvaj nepseg majd tobbszoros aron az utak szelen a tudatlan embereknek eladja.Az uzteletekbe is kotelezik a gumikesztyut,nehol a maszkot is de sehol az egvilagon nem lehet kapni gumikesztyut es maszkot sem.Ez az egesz egy lehetetlen kuldetes,amire a nema is megszolal.Buntetni persze mindent lehet ez az elso ebbe a gyonyoru orszagba.Ez a tobbszoros kezmosas is azt eredmenyezi,hogy mar sajat tapasztalatbol mondom ki van repedezve a kezem hiaba kremezem es ha a bor felulet serul sokkal jobban tamad barmilyen korokozo.A gumikesztyu hat arrol nem is beszelek,lefo az ember keze egy napi hasznalat utan .A boltba pedig teljesen folosleges ha azzal a kezzel amivel megfogja a penzt az elado levagja a parizsi szeletet vagy minden arut megfogdos,hogy vonalkodozzon.A maszk…. azt mondja az egeszsegugyi vilagszervezet szovivoje,hogy egeszseges embernek teljesen folosleges mivel tobb kart okoz mint vedelmet es nem szuri a levegot.Hat akkot mirol beszelunk,tiszta folosleges barkinek ha tenyleg nem szur.Csak valakiknek jo uzlet a gyartasa,eladasa.Es persze lassuk,hogy legtobb orvos is beteg.Volt vagy nem volt maszkjuk,teljesen mindegy….es ha a levegobe benne a virus akkor mar kezet is foghatunk,olelkezhetunk????Eltiltottak minden emberi kapcsolattol,erzemektol,lassan robotokka valunk akik parancsokat teljesitnek.Jarvany mindig is volt es lesz.Bizzunk Istenben,hogy kivezet minket ebbol a kaoszbol.Napok ota a Ben Hur film jar az eszembe ahol hasonlo a helyzet a leprasokkal es akiket a hituk meggyogyitott.Ne tegyunk ugy jelen esetben a virussal fertozottekkel mint a leprasokkal.Imatkozzunk szeretteinkert,ismeroseinkert,ellensegeinket,a vilagert es minden rendben lesz.