Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fatolvajokat üldöztek a rendőrök

Fatolvajokat üldöztek a rendőrök Kovászna megye

Filmekbe illő üldözéses jelenetbe torkollott egy, az előpataki rendőrök által végzett ellenőrzés az Erősd közeli erdőben.

A rend őrei tetten értek hat férfit, akik a hatóságok láttán futásnak eredtek, hátrahagyva az addig összegyűjtött faanyagot. Végül a tett helyszínétől egy kilométerre fogták el őket, most pedig engedély nélküli fakivágás és falopás vádjával vizsgálódnak ellenük.

Az elkövetőket a tett színhelyére vezették, ahol felrakodták a fát és a helyi kultúrotthon udvarára szállították. A mérések nyomán megállapították, hogy összesen 3,2 köbméternyi fát loptak el, amelynek őrzését az erdészetre bízták. Ezen kívül elkoboztak az elkövetőktől 5 szekeret, 2 fejszét és 2 villát, amelyeket a bűncselekmény végrehajtására használtak.

Kovászna megye területén az elmúlt időszakban hat esetben fordult elő illegális fakivágás, illetve falopás, amelyek során összesen 10,2 köbméternyi különböző típusú fát tulajdonítottak el.

A rendőrség közleménye szerint különös figyelmet fordítanak az erdészeti bűncselekmények megelőzésére és visszaszorítására. Ennek érdekében fokozott járőrözést és ellenőrzéseket folytatnak a falopás által leginkább érintett területeken, az erdészeti hivatalokkal együttműködve.

(IPJ Covasna)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás