Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunap Miklósváron

Falunap Miklósváron Kovászna megye

Szombaton falunapot tartottak Miklósváron, mely 11 órától ünnepi szentmisével kezdődött, aztán 13 órától a kultúrotthon kertjében egy mifelénk szokásos településünnep minden kellékével – kirakóvásár, színpadi fellépők, focibajnokság, rönkhúzó verseny – folytatódott.

Hirdetés
Hirdetés

Az ünneplőket Benedek-Huszár János polgármester is köszöntötte, békés, örömteljes falunapot kívánva a miklósváriaknak. A rendezvénybe csak a nagy meleg „szólt bele”, de ennek ellenére tíz csapat benevezett a helyi közbirtokosság támogatásával kialakított minifocipályán zajló bajnokságba, ahol a fiatal fiúk így is lelkesen passzolgatták egymásnak a labdát. A nézők választhattak: szurkolnak a focizó fiúknak, avagy a kissé odébb zajló rönkhúzó-versenyt követik, mely ezúttal is, akárcsak Köpecen, látványosra sikeredett: a munkalovaknak – gazdáik hangos biztatása mellett – három perc alatt minél nagyobb távot kellett megtenniük a körpályán, maguk után egy vaskos rönkkel.

Ugyanakkor a kultúrotthon melletti, az alkalomra ácsolt kis színpadon a kora délutáni órákban a baróti Syncron táncegyüttes lépett fel, később pedig a felsőrákosi dalárda szórakoztatta a jelenlevőket. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük