Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Évről évre több a medve

Évről évre több a medve Kovászna megye

A háromszéki környezetvédelmi hatóság újabb jelentést ismertetett a medvepopuláció alakulásáról. A legfrissebb adatok szerint Kovászna megyében 2083 lehet a számuk. A minap közzétett adatokból az is kiderül, 2011 óta Háromszéken 241 medve kilövésére került sor (a román hivatali és sajtónyelv kerüli a „kilövés” megnevezést, ehelyett a begyűjtés, kiemelés stb. szavak megfelelőit használják).

A környezetvédelmi hivatal igazgatója, Gheorghe Neagu elmondta, az utóbbi 11–12 évben a kilövések ellenére is folyamatosan növekedett a medvék száma Kovászna megye erdeiben. Azt is kihangsúlyozta, föltétlen csökkenteni kell a nagyvadak számát. Tavaly 56 kilövési engedélyt adtak ki, amellett sor került olyan beavatkozásokra is, melyek során a megjelölt övezetből medvét és farkast máshová telepítettek a szakemberek.

Hirdetés
Hirdetés

A jelentés kitér a vadárokra is. Tavaly Háromszéken 294 kárbejelentési, illetve kárfelmérési jegyzőkönyv készült az erdei vadállatok garázdálkodásaival kapcsolatosan. A 294-ből 273 esetben medve okozott károkat a lakosság háztáji gazdaságaiban, állatállományaiban, gyümölcsöseiben, épületeiben stb. További nyolc esetben farkasok, öt-öt esetben vaddisznók és szarvasok, három alkalommal hódok okozták a károkat. Idén év elejétől a megye településeinek polgármesteri hivatalai összesen 65 esetben hívták helyszíni vizsgálatokra, kárfelmérésekre a környezetvédelmi hatóságok illetékeseit, ebből 63 esetben medvék voltak a károkozók, kettőben farkasok. Idén az igénylések nyomán 31 kilövési engedélyt kaptak a háromszéki vadásztársulatok.

Fotó: Pál Árpád

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük