Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Éltető kötődés

Éltető kötődés Kovászna megye

A kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület szervezésében tartott pódiumbeszélgetést a budapesti székhelyű Európai Regionális Szervezet (ERGO) szombaton, a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A Külhoni Magyar Családok Éve keretében megvalósult eseményen a szakemberek a kötődés témakörét járták körül.

A Kötődés – az éltető erő címet viselő pódiumbeszélgetés az ERGO székelyföldi rendezvénysorozatának negyedik állomásaként érkezett Kézdivásárhelyre, az év első felében Magyarországot járta körül az esemény, az év hátralévő részében pedig a külhoni magyarságot célozza meg. Az eseményt Bálint Olga, a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnöke egy rövid köszöntőbeszéddel nyitotta meg, majd az egyesület gondozásában álló gyerekek táncát tekinthette meg a szép számban megjelent közönség. Varga Gabriella újságíró, az ERGO sajtóreferense röviden bemutatta a tizenegy éves szervezetet, annak misszióját. „Az egyesület célja, hogy megteremtsen egy olyan polgári réteget a társadalomban, amelynek tagjai érzékenyek egymás problémáira, kíváncsiak egymás életére, segítik egymást, különös tekintettel az emberi jogokra és a hiteles információkhoz való hozzájutásra” – fejtette ki Varga Gabriella, aki moderátorként volt jelen az eseményen.
A pódiumbeszélgetésen két budapesti, Ékes Ilona, az ERGO elnöke és Koós Judit ifjúsági bűnmegelőzési tanácsadó, áldozatvédelmi referens, valamint két helyi szakember vett részt, Bálint Olga, a Szentkereszty Stephanie Egyesület elnöke és Csoma Tünde Dalma klinikai szakpszichológus, pszichodráma-asszisztens személyében. Nyitásként a szakértők röviden megfogalmazták, mit jelent számukra a kötődés, a hit, a remény, a szeretet hármasságát és a biztonságérzetet említve. Ezt követően arra keresték a választ, melyek az életünket végigkísérő legfontosabb kötődések. A válaszokban az anya–gyermek kapcsolata, a gyereknek adott szeretetteljes ősbizalom kapott hangsúlyt. A beszélgetésen továbbá elhangzott, nehezen pótolható, ha életünk első éveiben nem alakult ki a megfelelő kötődés, emberi kapcsolatainkat pedig érzékenyen kell kezelnünk, hiszen nehezen újraépíthetők. A négy szakértő egyetértett abban is, hogy a kötődéshez feltétlenül szükség van egy másik személyre is, a tárgyak iránt érzett ragaszkodásunk is egy ahhoz köthető személyt, emléket testesít meg. A moderátor azon kérdésére, mit tehetünk kötődéseink erősödése érdekében, a szakemberek találkozási lehetőségek megteremtését, közösségi tevékenységekben való részvételt, hagyomány- és anyanyelvápolást javasoltak, emellett a lelki szükségleteink kielégítését, így az érintést is kapcsolaterősítő tényezőként említették. A bő egyórás beszélgetést összefoglalva elhangzott, a kötődés az éltető erő, amely életben tart, segít megtalálni belső egyensúlyunkat, szerepünket a világban. Az esemény zárásaként Farkas Alajos, a kantai római katolikus Szentháromság plébániatemplom segédlelkésze a magyar családokért mondott áldást, majd közös imádságra és éneklésre került sor. 

Pap Eszter Edina

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás