Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bemutatkoztak az újak

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a hétvégén a Háromszéki orvosnapokat a megyei orvosi kamara. Az eltávozottakról megemlékeztek, az újakat körükbe fogadták, vigyázó szemüket a tudomány haladására vetve szórakoztak is a rendezvény résztvevői.

A háromszéki orvosnapok csütörtökön kezdődtek Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke jelenlétében. A közel 200 résztvevő megemlékezett a volt kamaraelnökről, az idén elhunyt Kerekes Jenő maksai családorvosról, majd bemutatkozott a jelenlevőknek az a 25 szakorvos, aki a legutóbbi hónapokban kezdte meg tevékenységét a megyében. Nagyrészük háromszéki, Marosvásárhelyen végzett, és vissza is tért ide – mondta elégtétellel az orvosi kamara új elnöke, Para János, illyefalvi háziorvos. Azt is büszkeséggel nyugtázta, hogy a fiatal szakorvosok saját bevallásuk szerint jó közösségbe kerültek, és megkapják a kellő erkölcsi-szakmai támogatást.
A sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Egyetem épületében zajló, továbbképző jellegű tudományos ülésszakon kardiológiai, tüdőgyógyászati, neurológiai, urológiai, gyermekgyógyászati, nőgyógyászati témában hangzottak el előadások a tudomány legújabb eredményeiről, nagyon gyakorlatias megközelítéssel, a mindennapok gondjaihoz szorosan kapcsolódva, az előadók Brassó, Maros megyékből és Budapestről érkeztek.
A rendezvény zárómomentumaként a kamara idén is kiosztotta a megye egészségügyében meghatározó tevékenységet kifejtő, Bíró András baróti főorvos emlékére alapított díjat, mely annak jár, akié a legjobb, saját munkát, eredményeket fölmutató dolgozat. Ezt idén Toma Áron nőgyógyász érdemelte ki a méh laparoszkópos eltávolítását taglaló előadásával. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás