Éltetni a fúvóshagyományt

Éltetni a fúvóshagyományt Kovászna megye

Vasárnap fúvószenétől és vígságtól volt hangos Lécfalva, ahol a helyi Leza Egyesület keretében működő Nemere fúvószenekar szervezésében megtartották a hagyományőrző fúvósegyesületek második seregszemléjét.

A művelődési ház udvarán otthonra lelt rendezvényen a helyiek mellett felléptek a nagyborosnyói, árkosi, zágoni, kálnoki, gidófalvi, nagybaconi és barátosi fúvósok. A rezes bandák műsorán kívül táncot járt a Nemere néptánccsoport, népdalokat énekelt a helyi Kocsis Tekla és Kocsis Ünige, illetve helyi kisiskolások csoportja modern táncot, valamint pom-pom táncot mutattak be.

Dénes Lászlótól, a Leza Egyesület elnökétől megtudtuk: a Bethlen Gábor Alap és a helyi gazdák által támogatott rendezvényt azért hozták immár második alkalommal tető alá, mert fontosnak tartják a környék fúvóshagyományának éltetését és a faluközösség összekovácsolását.

Lécfalván 2016-óta alakult meg a Nemere fúvószenekar Dénes László kezdeményezésére, Kertész Barna karnagy vezetésével. A 13–22 éves korosztályt magába foglaló zenekar tagjai hetente két órát próbálnak az iskola termében. Három éve 20 fúvóssal kezdtek, jelenleg 22-re emelkedett a létszámuk. Az elmúlt időszakban többek között Mikóújfaluban, Kálnokon, Árkoson, Zágonban és Nagybaconban lépte fel.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.