Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elpusztult nyulak a kukában

Elpusztult nyulak a kukában Kovászna megye

Érdekes a kézdivásárhelyi válogatóállomásra beérkező kukák tartalma, a legfurcsább dolgok kerülnek a hulladékgazdálkodási vállalat udvarára. Legutóbb tucatnál is több elhullott nyulat szállítottak be, de a temetőből (!) származó konténerből is került ki rossz hálómatrac.

Hirdetés
Hirdetés

Jó irányba halad a szemétgyűjtés, az emberek egyre környezettudatosabbak, de még mindig van egy réteg, amelyhez nem jutott el az üzenet, hogy a szelektív gyűjtés elsősorban mindenki érdekét és a környezetét szolgálja – tudtuk meg Zonda Balázstól, a hulladékgazdálkodási vállalat kézdivásárhelyi igazgatójától.

A cég vezetője példákkal is szolgált: a 49-es Udvartérből szeptember 24-én érkezett be a zöldhulladék a vállalat udvarára, nagy meglepetésükre egy nejlonzsákból nyúltetemek kerültek elő, nem is kevés, az igazgató által rendelkezésünkre bocsátott fotón 17-et számoltunk meg.

„A lakók egy része még mindig nem érti, hogy a kommunális hulladékban a földnek, kőnek, istállótrágyának nincs mit keresnie. Gyakori, hogy az udvarterekből sertéstrágyát viszünk el. Ami ennél is szomorúbb, hogy a temetőből beszállított koszorúk között találtunk matracot és ágyat is, egyesek annyira vannak, hogy a halottakat sem tisztelik, jóllehet bármikor hozhatnák a felesleges holmit a Gosp-Com udvarára” – mondotta Zonda.

Az igazgatótól – olvasói panasz nyomán – a temetőkben levő szemét elszállításáról is érdeklődtünk. Elmondta: tud arról, hogy a katolikus temetőben gondok vannak, az egyházakkal kötött egyezség azonban úgy szól, hogy a gondnok kell őket értesítse, mikor egy kuka megtelt. Legtöbbször – elhaladva a temető mellett – ő szól a munkatársainak, hogy a konténer dugig van, szállítsák el – vázolta a problémát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 29., 16:53
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Beteg állatok nem megfelelően való eltemetése vagy elhamvasztása járványt okozhat. Kellett volna hívni az állatorvost vagy a Gospcom /Tegát. De csak úgy kidobni persze könnyebb.

  • User
    Dátum: 2019. október 1., 9:02
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Az állat tetemekre is van megoldás. Kérést kell beadni a helyi néptanácshoz, hogy döglés van, majd a tanács saját költségén köteles elszállíttatnia és elhamvasztattnia. A körzeti allatorvos is kell adjon egy papírt a hamvasztáshoz.