Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt a torjai báró

Elhunyt a torjai báró Kovászna megye

A Castellum Alapítvány Facebook-oldalán olvastuk a hírt, hogy életének 102. évében tegnap elhunyt altorjai báró Apor Csaba. A rendszerváltást követően komoly erkölcsi alapokra helyezve épített jövőt visszaszerzett torjai birtokán.

„Így árvul el egy család, de egy egész közösség is: az, akinek egyszerű létezése biztonságérzetet adott, aki pillantásával, egyetlen szavával megerősített vagy lebeszélt, nincs többé közöttünk. Elköltözött az égi hazába, de velünk marad a példa, a sziklaszilárd keresztény hitre alapozó tévedhetetlen eligazodás zavaros és változó történelmi időkben, a mások boldogulásáért élt tevékeny élet” – búcsúzik az alapítvány első elnökétől.

Fotó: Köntés Ernő Forrás: Nőileg

Altorjai báró Apor Csaba a Maros megyei Dedrádszéplakon született 1921-ben. Iskoláit a család fészkének számító Altorján, majd Kolozsváron, Brassóban és Csíkszeredában végezte. A kolozsvári mezőgazdasági főiskolán diplomázott 1944-ben agrármérnökként. Az 1949-es kitelepítés után több helyszínen, de végig a szakmájában dolgozhatott 1985-ös nyugdíjazásáig, amikor Marosvásárhelyen telepedett le. Torjára mindjárt 1990 márciusában visszatért, visszaigényelte, és egészen kivételes módon vissza is szerezte a ’49-es kisajátításokkor elvett birtokok több mint 90 százalékát. Nős, Veronika az egykori ismert csíkszeredai politikus, parlamenti képviselő és szenátor, Pál Gábor leányát, Veronikát vette feleségül, két fiú- és lánygyermekük született.

Hirdetés
Hirdetés

„Itt, Erdélyben sosem szerették túlságosan az arisztokráciát. Magyarországon talán más volt a helyzet, ott megmaradtak a nagybirtokok, de Romániában a húszas-harmincas évektől kezdve már egyre kevesebbet jelentett a szavunk, a jelenlétünk. Pedig azt követően is adtunk nagy embereket, vezetőket a nemzetnek… A családi beszélgetéseinknek mindig része volt a magyarságra nevelés, s benne az is, hogy Romániában is meg kell maradni jó magyarnak. Így hallottam, így tanultam, ma sem mondhatok mást” – nyilatkozta pár éve a Nőileg magazinnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások